2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Van digitális stratégiánk

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a magyarországi digitális oktatási stratégiáról tartott előadást helyi idő szerint szerda este New Yorkban.
2016. szeptember 22. csütörtök 15:21 - HírExtra

 

    A politikus az ENSZ Közgyűlés 71. ülésszakának egyik kísérő rendezvényén, az Oktatásért Globális Üzleti Koalíció (Global Business Coalition for Education) nevű szervezet kerekasztal-beszélgetésén tartott előadást.

    Deutsch Tamás az MTI-nek azt mondta, hogy őszintén meglepődött a meghíváson, annál is inkább, mert olyan szervezetről van szó, amely a világ 200 legnagyobb vállalatát tömöríti, amelyek azt a közös célt tűzték ki, hogy a világon mindenütt támogassák - dollármilliókkal, eszközökkel, módszerekkel - az oktatás fejlesztését. "Ennek a szervezetnek a vezetői figyeltek fel arra, hogy Magyarországon a Digitális Jólét Program keretében nagy, átfogó digitális oktatási stratégia készült" - mondta Deutsch Tamás.

    Arra a kérdésre, hogy vajon mi kelthette fel a szervezet érdeklődését, mi az, amivel Magyarország kitűnhetett, Deutsch Tamás azt mondta: mindenekelőtt az, ahogyan a magyar kormány előkészítette a program kidolgozását, valamint példaértékűnek ítélték azt is, ahogyan a teljes oktatási rendszert átalakítják.

    Előadásában egyébként a miniszterelnöki biztos kifejtette: "mind a Digitális Jólét Program előkészítését, végrehajtását, mind pedig a digitális oktatási stratégia kidolgozását markáns partnerségi gondolat hatotta át, vagyis Magyarországon a digitális fejlesztésekről és az internetről szóló nemzeti konzultáció alapozta meg az ezzel kapcsolatos egész oktatási stratégia kidolgozását". Majd elmondta: a magyar kormány megkérdezte a polgárokat arról, hogy mit tartanak fontosnak a közeljövőben az internet fejlesztését illetően, és az emberek véleményére alapozva dolgozta ki, építette fel ezt a programot.

    Deutsch Tamás hangsúlyozta: nyilvánvalóan más országokban is törekednek ilyen széles konzultációkra, de ennyire világosan és egyértelműen talán kevés helyen teremtik meg a polgárok számára a közvetlen beleszólás lehetőségét. A politikus emlékeztetett arra is, hogy az üzleti élet szereplői, a szakmai és társadalmi szervezetek, a pedagógus szakmai szervezetek, érdekképviseletek, a közigazgatás műhelyei mind-mind részt vettek e stratégia kidolgozásában. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy a világban kevés helyen készült olyan digitális oktatási stratégia, amely az oktatási rendszer teljes egészére kiterjed.

"A köznevelés, a szakképzés, a felnőttkori képzés teljes rendszerének digitális fejlesztését, digitális átalakítási programját fogalmaztuk meg" - mondta az előadásban és az MTI-nek is Deutsch Tamás. Hozzátette: ez az, amit példaértékűnek tartottak az oktatási szakemberek a New Yorkban tartott rendezvényen.

    "Én nagyon hiszek abban, hogy Magyarország sikeres lesz, nem csupán a stratégia kidolgozásában, hanem a végrehajtásában is" - fogalmazott Deutsch Tamás, aki azt is kiemelte: van mire alapozni, hiszen a számítástechnikában a magyarok nagyon sokat tettek le az asztalra. Hiszen a számítógép feltalálója magyar, Neumann János, és elég például a Word-programra vagy az Excel táblázatkezelő programokra gondolni, amelyek megalkotása szintén magyar ember tehetségét dicséri.

    A New Yorkban tartott rendezvényt egyébként Gordon Brown, volt munkáspárti brit miniszterelnök, az ENSZ globális oktatási irodájának munkatársa moderálta. Felesége, Sarah Brown a Deutsch Tamást meghívó oktatási szervezet vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását