2024. április 20. - Tivadar

Jó termés, alacsony ár

Egész évben lefelé csordogált, így olcsó a búza Magyarországon. A kukorica viszont a kezdeti árcsökkenés után jelentősen drágult a nyár közepére.
2016. július 6. szerda 14:27 - HírExtra
A két ellentétes mozgás miatt a második negyedévben stabilan alakult a Magro Gabonaindex (MGX) értéke és június végén 10330 ponton állt. Egy jelentős drágulásnak kicsi az esélye.

Mintegy 15-20 százalékkal olcsóbb idén a búza, mint tavaly. Ennek megfelelően eddig csökkenő pályán mozgott a búza ára 2016-ban a BÉT-en. Valamivel 51 ezer forint felett nyitott januárban az étkezési minőségű termény a legközelebbi lejáratra és 43,5 ezer forinton fejezte be a júniust. A takarmánybúza hozzávetőlegesen ott zárta a félévet, ahol kezdte az évet, 41 ezer forinton. Közben azért jobbára 42,5 ezer forintért volt jegyezhető.

A hazai termelői árak szorosan együtt mozogtak az árutőzsdével. A januári 50 ezer forintos ár közeléből az étkezési búza 42-43 ezer forintig csorgott vissza, míg a takarmánybúza többé-kevésbé állandóan a 42-45 ezres ártartományban mozgott.

A világpiacon jobbára stagnáltak a búzaárak ebben az évben

Az aratás hamarosan kezdődik itthon. Ha marad a hosszú távon jósolt viszonylag jó idő kevés csapadékkal, akkor 5 millió tonna körüli, jó minőségű búza kerülhet a magtárakba. Mivel azonban az aktuális és a várható terményárak is elég alacsonyak – amire az olcsó kőolaj is rásegít – elhúzódó értékesítésekre és a továbbiakban is viszonylag alacsony árakra van a legnagyobb esély.

Az első félévben – alacsony érdeklődés mellett - 47 és 52 ezer forint között ingadozott a kukorica fronthavi jegyzése a hazai árutőzsdén. Általában növekvő pályán mozgott a termény ára, de az adásvételek száma erősen lecsökkent a nyár közepére. Úgy tűnik, az ó-kukorica már kevesek fantáziáját mozgatja csak meg. Nem így az új-kukorica. Bár a betakarítás még messze van, az már most látszik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 45-46 ezer forint közelébe árazta be a piac az új termény tonnáját.

A kukorica termelői ára viszonylag magasan, 45 ezer forint közelében kezdett januárban. Tavasszal volt egy kis visszaesés, de mostanra újra visszatornázta magát 50 ezer forint alá.
Drágulással telt eddig az év Európában, 15 százalékos pluszban jár az árfolyam. A tonnánkénti ár a 170 eurót közelíti.

Egészen június közepéig a tengerentúlon is felfelé araszoltak a kukoricaárak, de aztán két hét alatt a januári nyitóárra zuhantak vissza.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását