2024. március 29. - Auguszta

Kevés a nő Hollywoodban

Továbbra is drámaian alulreprezentáltak a nők a hollywoodi filmekben - hangsúlyozza egy most közzétett tanulmány, amelynek eredményei Cate Blanchett idei Oscar-beszédét húzzák alá.
2014. március 12. szerda 14:52 - HírExtra
A Blue Jasmine című Woody Allen-filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó Oscart átvevő Blanchett a hollywoodi seregszemlén nagy tetszést aratott, amikor a színésznők tarthatatlan helyzetére hívta fel a közönség figyelmét. "Azoknak üzenem, akik közülünk a filmiparban még mindig ragaszkodnak ahhoz az ostoba elképzeléshez, hogy a női filmek - nőkkel a központban - különlegességek: hát nem. A közönség kíváncsi rájuk, és valójában jövedelmezőek. A világ kerek, emberek!" - jelentette ki.

Az Ez egy férfi (celluloid) világ címmel megjelent tanulmány megállapította, hogy miközben Hollywood bővelkedik tehetséges színésznőkben, alig jut nekik komolyabb filmszerep. A tavalyi évben Észak-Amerikában a száz legnagyobb bevételű film 15 százalékában volt nő a főhős, 29 százalékában fordultak elő komolyabb szerepet alakító nők és 30 százalékában kaptak nők szöveges szerepet.

A San Diegó-i Egyetemen működő központ, amely a nők televíziós és filmes részvételét kutatja, a tanulmányban rámutatott, hogy a száz filmnek mindössze 13 százalékában jelent meg egyenlő számban férfi és női szereplő. A női szereplők jellemzően fiatalabbak voltak férfi kollégáiknál, elsikkadtak a céljaik, és ritkán ábrázolták őket vezetőként - írta kedden a The Hollywood Reporter.
Az elmúlt évtizedben alig történt előrelépés a női főszereplők vagy szöveges szerepet alakító nők számában - emelte ki Martha M. Lauzen, a központ igazgatója.

Hétezer szereplő

A tanulmány a 2011-ben és 2002-ben végzett kutatásokkal is összevetette az új adatokat, így összesen 300 film 7000 szereplőjét vették figyelembe a vizsgálatnál. Az összehasonlítás szerint a tavalyi 15 százalékos arányhoz képest 2011-ben négy százalékkal több női főhős szerepelt a száz kasszasikerben, 2002-ben viszont egy százalékkal még ennél is több volt.

A fontosabb szerepet alakító nők száma (29 százalék) 2011-hez viszonyítva négy százalékos csökkenést, 2002-höz képest viszont 2 százalékos emelkedést mutat. A vizsgált három évben a női karakterek egyaránt fiatalabbak voltak férfi partnereiknél, többségük húsz vagy harminc év körüli volt.

A kutatásból az is kiderült: a negyvenéves vagy idősebb férfiak az összes férfi szereplő 55 százalékát tették ki, míg a hasonló korú nők a női szereplők 30 százalékát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását