2021. január 24. - Timót

Sprotoljunk - pénzt is adnak rá

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.
2014. február 4. kedd 14:18 - HírExtra
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Nemzeti Lovardában tartott keddi sajtótájékoztatón a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az olimpiai szereplést tekintve az öttusa a nyolcadik legeredményesebb sportág, s hozzátette: fontos, hogy továbbra is sikeres legyen.

"Az öttusa összetett sportág, kiválóan alkalmas a gyermekeink sokszínű sportos nevelésére"- mondta, majd megemlítette, hogy a sportágból 12 szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve hat fiatalember részesül a sportcsillagok ösztöndíjában.

Réczei Géza, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: fantasztikus időszakot él meg a sportág.
"Úgy érezzük, hogy nemcsak a jelenünkkel, hanem a jövőnkkel is foglalkozik most valaki. Azt ígérhetjük, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezután is a magyar zászló lobogjon a legmagasabban." - mondta.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai és világbajnok öttusázó fontos feladatnak nevezte a versenyzői bázis szélesítését, ugyanakkor megemlítette, hogy a támogatással lehetőség nyílik a második vonal versenyeztetésére, edzőtáboroztatására.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány már a részletekre is kitért. Mint mondta hét új, minőségi lovat vásároltak a Nemzeti Lovardába - ezeket a sajtótájékoztató idején a válogatott versenyzők lovagolták a felszólalók mögött a fedeles létesítményben -, illetve négyet Székesfehérvárra.

Emellett pisztolyokat, lőtáblákat, valamint a lövészethez szükséges további eszközöket szereztek be, a vívásra áttérve pedig megjegyezte: már nem esnek kétségbe, ha valakinek eltörik a vívópengéje. Ő is megemlítette, hogy a támogatás révén meg tudják valósítani az edzőtáborozással kapcsolatos elképzeléseiket, valamint az utánpótlás is több lehetőséghez juthat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását