2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Örökre a rácsok mögé

Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kéri az ügyészség arra a férfira, aki a vád szerint féltékenységből ölt meg egy többgyermekes anyát - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden az MTI-t.
2014. január 28. kedd 11:13 - HírExtra
A benyújtott vádirat szerint a férfi biztonsági őr volt egy hajléktalanszállón, ahol megismerkedett a szociális munkásként szintén ott dolgozó, négy gyermekét egyedül nevelő sértettel, és 2012 tavaszán párkapcsolatot létesítettek.

Pár hónap elteltével folyamatos féltékenykedése miatt a nő szakított a férfival, aki ezt nem tudta feldolgozni, ki akart békülni, ami egy idő után már szinte rögeszméjévé vált. Mivel a közeledési kísérletei sikertelenek maradtak, elhatározta, hogy megöli a nőt.

A vádlott 2012. december 22-én a XVII. kerületben, a Csongrád utca és a Tálpatak utca kereszteződésében rátámadt a nőre, arcát, fejét és nyakát többször nagy erővel megvágta, mellkason és többször hátba szúrta, majd távozott. A sértett a helyszínen meghalt.

A főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ügyében - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását