2024. április 16. - Csongor

Milliárdok az evezősöknek

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) 9,6 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre - jelentette be Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
2014. január 9. csütörtök 07:14 - HírExtra
Simicskó István a Danubius Nemzeti Hajós Egylet margitszigeti épületében szerdán tartott sajtótájékoztató keretében Regényi Tamással, a MESZ elnökével aláírta a támogatásról szóló megállapodást.

Az államtitkár hozzátette: a kormány 2013-ban rendezte az evezős szövetség 100 millió forintos adósságát, ezenfelül a MESZ 2014 júniusának végéig 234 millió forint állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

"Ezen belül az első évben 53 millió forint jut létesítményfejlesztésre, a sportágból három szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve három fiatal - Galambos Péter, Juhász Adrián és Simon Béla - részesül a sportcsillagok ösztöndíjában" - mondta Simicskó István, aki szerint az evezősök olyan komoly szakmai programot állítottak össze, amely alapján megérdemlik az ilyen mértékű támogatást.

Az államtitkár úgy látja, most már minden adott ahhoz, hogy a sok tehetséges fiatallal rendelkező magyar evezőssport a múltban elért sikerekhez hasonlókat érjen el a jövőben.

A konkrét célokat illetően megjegyezte: a MESZ azt vállalta, hogy a versenyengedéllyel rendelkező felnőtt versenyzők számát 2020-ig a jelenlegi 350-ről 650-re, míg az utánpótlás korúakét 791-ről 2400-ra növeli. Eközben az edzők létszámát hat év alatt 100-ról 240-re tervezik emelni.

Regényi Tamás úgy fogalmazott, hogy a sportág most olyan utakra léphet, amelyekre korábban nem volt lehetősége, ezért a szerdai napot mérföldkőnek nevezte a tavaly fennállásának 120. évfordulóját ünnepelt magyar evezőssport életében. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban valóságos "háború utáni" állapotokat kellett felszámolni a sportágban.

"Az első lépés a fél évvel ezelőtti adósságkonszolidáció volt, amely talpra állította a sportágat" - jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a teljes rehabilitáció azért tíz évig is eltarthat.

A terveket illetően beszélt arról, hogy az államtól tíz sportágfejlesztési programra, s azon belül 100 részfeladatra kaptak támogatást. Többek között olyan programokra, amelyek a riói olimpiára történő felkészülést és az ottani eredményes szereplést, az utánpótlásbázis kiszélesítését, továbbá az egyesületi műhelyek, a versenyrendszer, valamint a hazai paraevezés fejlesztését szolgálják. Kitért arra is, hogy a jövőben a sportágat népszerűsítő látványos eseményeket terveznek, s ezekkel nemcsak az iskolákba és az egyetemekre mennek el, hanem akár a munkahelyekre is, - azért, hogy "ezentúl mindenkinek, akinek csak kedve van, legyen lehetősége arra, hogy evezzen".

Végül a riói olimpia kapcsán elmondta, hogy több csapattal is készülnek a játékokra, a legnagyobb reménységnek pedig a tavalyi világbajnokságon bronzérmet nyert Galambos Pétert nevezte.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását