2024. április 18. - Andrea, Ilma

MSZP: a kormány tehet a rossz gyermekvállalási kedvről

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-kormány "alapvetően elhibázott" társadalom- és gazdaságpolitikájáról tanúskodik a romló magyarországi gyermekvállalási kedv is.
2011. június 22. szerda 16:47 - HírExtra
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán azt közölte: kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.
Kormos Kata, a szocialisták szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "a Fidesz-KDNP-kormány alapvetően elhibázott társadalom- és gazdaságpolitikájának eredménye a vészesen romló hazai gyermekvállalási kedvről szóló KSH-jelentéséből is feketén-fehéren kiolvasható".

Növekvő árak, csökkenő bérek, szociális válság és jogbizonytalanság - szerinte ez a Fidesz-KDNP-kormány első évének "fantasztikus négyese", amely amellett, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek helyzetét kilátástalanná tette, a demográfiai mutatókra is rányomja a bélyegét.

Az MSZP szerint a születésszám emelkedéséhez a mainál jóval erősebb szociális hálóra, valamint kiszámíthatóbb gazdaság- és társadalompolitikai döntésekre lenne szükség. Ez ügyben az MSZP minden segítséget megad a kormánynak - áll a közleményben.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását