2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elhunyt a dokumentumfilmes

Életének 63. évében, szerdáról csütörtökre virradó éjjel elhunyt Sós Mária Balázs Béla-díjas rendező, dokumentumfilmes - tájékoztatta a Magyar Televízó az MTI-t.
2011. május 19. csütörtök 21:32 - HírExtra
Sós Mária 1948-ban született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult a film- és tévérendező szakon Máriássy Félix osztályában.

Középiskolás korában kezdett amatőr filmeket készíteni. Vágó- és rendezőasszisztensként került 1966-ban az MTV-hez, ahol csaknem öt évig dolgozott. A főiskola elvégzése után visszatért a köztelevízióhoz, ekkor már rendezőként. Szinte minden televíziós műfajban kipróbálta magát mintegy száz mű, a többi közt játékfilm és televíziós műsor rendezőjeként, forgatókönyvírójaként.

1997 áprilisában megpályázta az MTV Szórakoztató Szerkesztőségének Talk-show rovatvezetői posztját. 2000-ben főszerkesztő-helyettes lett, 2003-ban főmunkatárssá nevezték ki.

Tanított az ELTE mozgóképelmélet tanszékén, emellett film és színházi témákban publikált. Ott volt a Magyar Mozgókép Közalapítvány megalapításánál, a Magyar Mozgóképrendezők Céhének pedig az elnöki tisztét töltötte be. A FilmJus Alapítvány kuratóriumi tagja, később elnöke volt.

Az utóbbi években nagy érzékenységgel fordult a szegénység, a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott emberek felé, egyik kiemelkedő utolsó munkája a Jajgatán - írta közleményében a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Sós Máriát a Magyar Televízió, a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány is saját halottjának tekinti. Temetéséről később adnak tájékoztatást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását