2024. április 19. - Emma

Fukusima: hazatérhettek a környéken élők

Két hónappal a japán nukleáris baleset után hazatérhettek a megrongálódott fukusimai erőmű környékén lakók, hogy összeszedjék a legszükségesebb holmijaikat.
2011. május 10. kedd 09:50 - HírExtra
Az atomerőmű köré vont húsz kilométeres sugarú veszélyzónán belül fekvő Kavaucsi falu 92 lakója térhetett haza kedden, sugárfertőzés ellen védő öltözékben. Két órájuk volt arra, hogy egy 70 centiméterszer 70 centiméteres műanyag dobozba pakolják a legszükségesebb holmikat, pénztárcát, betétkönyveket és ékszereket. A rövid tartózkodás után a lakók ellenőrzésen estek át.

A japán hatóságok teljesen lezárták a Fukusima-1 atomerőmű köré vont 20 kilométeres sugarú körzetét. A kormányzat véleménye szerint a végleges hazatérés csak jövőre lesz lehetséges. A veszélyzónában kilenc település van, s az említett falu lakóin kívül eddig senki se léphetett be a lezárt területre.

Pénzügyi segítség

Közben az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco elnöke, Simizu Maszataka kedden pénzügyi segítséget kért a japán kormánytól. A cégvezető a miniszterelnöki hivatalban tartott megbeszélés után nyilatkozott újságíróknak.

A találkozón jelen volt Kaieda Banri ipari miniszter, valamint Edano Jukio, a kormány főtitkára, szóvivő, valamint más kormányzati tisztviselők. Simizu elmondta, hogy a Tepco csökkenti a cégvezetők fizetését és a vállalat több vagyontárgyát is eladja. A kormányzat ezzel egy időben azt fontolgatja, hogy új intézményt hoz létre, amelynek feladata a kártérítés lenne abban az esetben, ha a Tepco képtelen lenne teljesíteni a kárigényeket.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását