2024. május 30. - Janka, Zsanett

Budai tagadja

Budai Gyula szerint teljesen normális dolog volt, hogy körülbelül két évtizeddel korábban fiatal tisztként szolgálati lakáshoz jutott, amelyet később részletre megvásárolhatott.
2011. április 11. hétfő 18:13 - HírExtra
Az elszámoltatási kormánybiztos hangsúlyozta, hogy nem egy luxuslakásról van szó. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője, hétfőn nyílt levélben fordult az elszámoltatási kormánybiztoshoz, amelyben azt írta, úgy értesültek, hogy Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban kiutalt Budai Gyulának egy "luxuslakást", amelyet a fideszes politikus később az aktuális piaci árnál jóval olcsóbban megvásárolhatott.

Budai Gyula hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy az ügyben nincs takargatnivalója, hiszen egy, a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent lapinterjúban ő maga számolt be arról, hogy az 1990-es évek elején fiatal tisztként a Katonai Ügyészségtől kapott egy szolgálati lakást. Hangsúlyozta, nem tízmilliókért felújított luxuslakásról, hanem egy harminclakásos házban lévő, ötven négyzetméteres ingatlanról van szó. Hozzátette, a házat vásárlásra jelölték ki, így a többi ott lakóval együtt ő is megvette az a lakást, amelyben családjával éltek.

Arra a kérdésre, hogy azt a piaci ár alatt vette-e meg, azt felelte, hogy a pontos vételárra már nem emlékszik. Kitért arra is, hogy válásakor eladták a lakást.

Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban egyébként a honvédség állományába tartozó tisztek és tiszthelyettesek körülbelül tízezer lakást kaptak.

Kijelentette: ha Török Zsolt szerint ez az ügy nem fér össze a kormánybiztosi pozícióval, akkor büntetőfeljelentést tehet illetve a szocialista képviselők interpellációval élhetnek az ügyben.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását