2024. március 29. - Auguszta

Kövér védeni fogja a sajtószabadságot

Ha a gyakorlatban kiderül, hogy a médiatörvény befolyásolhatja a sajtószabadság érvényesülését, akkor ismét módosítjuk a jogszabályt - mondta Kövér László házelnök egy osztrák lap pénteki internetes kiadásában megjelent interjúban.
2011. április 2. szombat 08:21 - HírExtra
A politikus azt is hozzátette a Die Presse című konzervatív lapnak nyilatkozva: az ellenzéki sajtót olvasva nem látja ennek szükségét. Kövér László annak a véleményének adott hangot, hogy a médiatörvény előkészítése megfelelő volt. "Nem volt előre látható a politikai hisztéria" - mondta a törvénnyel kapcsolatos bírálatokra utalva. Végül az Európai Bizottság sem követelt alapvető változtatásokat - tette hozzá.

Azok a politikai erők, amelyek az Európai Parlamentben (EP) a magyar kormányt támadják, attól félnek, hogy egy sikeres konzervatív kormányzási időszak kezdődik Magyarországon és hogy "elvtársaikat, akik átmentették magukat a posztkommunista időszakból", most kiszorítják - mondta a fideszes politikus. Az európai szocialista, kommunista és zöld pártok gátlástalan és intoleráns politikát folytatnak - mondta. A hangnem, amelyben a magyar kormánypártokat támadták az EP-ben, nem volt jogos - fűzte hozzá.

A Fidesznek az MSZP-vel való megbékélését nem tartja lehetségesnek a politikus. "Hogyan lenne ez lehetséges most, ha az elmúlt húsz évben nem sikerült? Ott támadnak, ahol csak tudnak - fogalmazott. Az MSZP politikáját a Fidesz ellenzékben való politizálásától megkülönbözteti - mondta - , hogy "a szocialisták kétszer tönkretették az országot", 1990-ben és 2010-ben, gazdaságilag és a jogállamiság állapotát tekintve egyaránt.

Kövér László szerint az MSZP és a Jobbik egyaránt a gyűlöletre próbálja meg felépíteni politikáját. Arra a kérdésre válaszolva, hogy veszélyesnek tartja-e a radikális Jobbikot, azt mondta: elméleti értelemben véve mindkét ellenzéki párt veszélyt jelent a demokráciára nézve, a gyakorlatban azonban egyik pártot sem tartja veszélyesnek. "Elméletileg minden politikai erő veszélyt jelent a demokráciára, amely átlépi az alkotmány határait és megpróbálja politikáját az állampolgárok frusztrációjára és gyűlöletére építeni. Ebben az értelemben az MSZP (...) is állandó veszélyt jelent a demokráciára" - fogalmazott. "A gyakorlatban azonban egyik pártot sem tartom veszélyesnek, éppen 2011-ben nem" - mondta. Az MSZP-nek nem érdeke a demokratikus keretek feloldása, a Jobbik pedig nem elég erős ehhez - fejtette ki. A politikus leszögezte, hogy az MSZP-t kommunista utódpártnak tartja.

Kijelentette, azért nem ítélte el Vona Gábort, a Jobbik elnökét, amikor a politikus a Magyar Gárda mellényében jelent meg az Országgyűlés parlament alakuló ülésén, mert Vona "számított erre" és öltözékével provokálni akarta a parlamentet. A házelnök azt mondta, jogi eszköze nem volt az intézkedéshez, nyilatkozataiban pedig azért nem ítélte el Vonát, hogy ne segítse még nagyobb nyilvánossághoz.

Az államadósság csökkentésének módjáról azt mondta, a gazdasági növekedés érdekében csökkenteni kell az adókat és egyidejűleg az állami kiadásokat is, mérsékelni a korrupciót és leépíteni a bürokráciát. A Fidesznek nem áll szándékában felemelni a nyugdíjkorhatárt, és hosszú távon egész Európának be kell látnia, hogy a megoldás nem a nyugdíjkorhatár emelése. El kell érni, hogy növekedjen a születések száma - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását