2024. május 6. - Ivett, Frida

Líbia letaszította a piacokat

A piaci hangulatot még mindig leginkább a közel-keleti események befolyásolják, amit csak tetézett, hogy újabb rossz hírek érkeztek Líbiából.
2011. március 10. csütörtök 10:47 - HírExtra
A Reuters értesülései szerint ugyanis az ország keleti részén található olajterminálok állítólag lángra kaptak, bár ezt nem erősítették meg, további nyugtalanító hír a befektetőknek, hogy egyre inkább úgy tűnik Szaúd-Arábiára is átterjednek a tüntetések, legalábbis péntekre már több száz fős tüntetéseket jelentettek be.

Az olaj ára azonban a rossz hírek ellenére, gyakorlatilag beragadt 104 dolláron, már ami az amerikai könnyűolajat illeti, a Brent egy kicsit megint feljebb kúszott, 116 dollár fölött állnak a jegyzések. Az sem mozdított nagyot az olajárán, hogy a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten.

A piacon már egyre jobban aggódnak a magas olajárak miatt, ha ugyanis tartósan beragadt ezeken a szinteken, akkor az a globális gazdasági növekedésnek is gátat szabhat. A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint a magas ár akár újabb recessziót hozhat. Egyébként az elemzők már most lefelé módosították a világgazdaság növekedésére vonatkozó prognózisaikat, jelenleg 0,1 százalékponttal várnak alacsonyabb dinamikát a következő két évre.Közben az OPEC bejelentette, hogy nincs szükség rendkívüli vészhelyzeti ülésre a líbiai zavargások folytatódása ellenére.

Vannak olyan piacok, amelyek kifejezetten örülnek a magas kőolajárnak. Az egyik ilyen az orosz tőzsde, amelynek fő mutatója február második felétől szinte folyamatosan emelkedik, és 2008 júniusa óta nem látott csúcsokon jár, igaz Oroszországban nem fenyegetnek politikai kockázatok-írja a Világgazdaság. A többi energiaexportőrnek is jót tehet az olajválság.

A norvég parketten is csak átmeneti megtorpanást hoztak a közel-keleti események, és szakértők szerint a brazil piac is nyerhet rajta. A nyersanyagból importra szoruló országok tőzsdéi ezzel szemben nagyot estek, és nehezen is találnak magukra az elszabaduló kőolajárak közben. Az isztambuli tőzsdeindex például még mindig csaknem 10 százalékkal áll alacsonyabban, mint február közepén.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását