2025. augusztus 20. - Alkotmány Ünnepe, István

Gerébet bíróság elé állítják

Ma áll először bíróság elé Geréb Ágnes azóta, hogy tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.
2011. január 18. kedd 08:47 - HírExtra
A szülész-nőgyógyász és társai elleni perben négy otthonszülési ügyet tárgyalnak, a vád egyebek mellett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. A vád szerint Geréb Ágnes a négy ügyből háromban érintett, ezek 2003-ban, 2006-ban és 2009-ben levezetett otthonszülések. A per tavaly júniusban kezdődött meg. Geréb Ágnes korábban azt vallotta, hogy nem bűnös a két újszülött halálában.

Geréb Ágnest - akit 2007 októberében három évre eltiltottak szakmája gyakorlásától - tavaly október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt egy újabb eset után: az általa vezetett születésházban egy szülésnél komplikációk léptek fel és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük.

A meggyanúsítás után foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábbi eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A fogva tartásával kapcsolatban parlamenti bizottsági jelentés is készült, mert a szülészt kéz- és lábbilincsben vitték az első tárgyalásra, Geréb Ágnes a lábbilincstől megsérült, illetve a börtönőrök több alkalommal indokolatlanul vetkőztették meztelenre, a büntetés-végrehajtás pedig nem engedélyezte, hogy parlamenti képviselők látogassák meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását