2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az MSZP nem vitatkozik

Mivel a kormánypártok nem változtattak hozzáállásukon, az MSZP is fenntartja álláspontját és nem vesz részt az új alaptörvény parlamenti vitájában - mondta Mesterházy Attila pártelnök.
2011. január 11. kedd 19:31 - HírExtra
Közölte: a szocialisták nem akarják jelenlétükkel legitimálni az alkotmányozásnak nevezett "bohózatot", számukra az új alaptörvény koncepciója és az abból vélhetően kialakuló javaslat elfogadhatatlan. Mint mondta, ha a jelenlegi módon vitatják és szavazzák meg az új alkotmányt, az nem a nemzet, csak egy párt alkotmánya lesz. Emlékeztetett, hogy az MSZP ugyanebből a megfontolásból távozott az alkotmány-előkészítő eseti bizottságból.

Mesterházy Attila kijelentette: alkotmányozó nemzetgyűlés Magyarországon nem létezik. Hozzátette: az alkotmányozó nemzetgyűlés jellegzetessége, hogy csak az alkotmány elkészítése a feladata, ha azzal végzett, feloszlik, tagjai pedig nem lehetnek az újonnan létrejövő Országgyűlés képviselői.

"Ha Orbán Viktornak az a célja, hogy feloszlassa a parlamentet, mondja ki egyenesen: előrehozott választásokat akar" - fogalmazott az MSZP elnöke. Felidézte azt a múlt heti nyilatkozatát is, amelyben kezdeményezte, hogy a kormány fél évre függessze fel az alkotmányozás folyamatát, és azt a második félévben, széleskörű társadalmi egyeztetéssel kezdjék újra.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök keddi blogbejegyzésében azt javasolta, hogy minden ellenzéki párt hirdessen bojkottot az alkotmányozási folyamat egészére, és egyáltalán ne vegyen részt az Országgyűlés munkájában azon idő alatt, amikor a parlament, "önmagát bárminek is nevezve, a Fidesz új alkotmányát tárgyalja". Mesterházy Attila szerint ez a javaslat egybeesik az MSZP korábban ismertetett álláspontjával.

A felvetésre a Jobbik úgy reagált: részt vesz az alkotmányozásban, az LMP később alakítja ki véleményét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását