2024. május 8. - Mihály

Szocialistákat jelentettek föl

Feljelentést tesz szocialista politikusok ellen Komáromi István, a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. napokban távozott felügyelő bizottsági (fb) tagja a városi buszeladási botránnyal összefüggésben - adta hírül hétfőn a Pécsi Újság hírportál.
2011. január 3. hétfő 21:57 - HírExtra
Az internetes lap Komáromi Istvánt idézve azt írta: nemcsak Keczer Lászlónak, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatójának, hanem "másoknak is a vádlottak padján lenne a helyük".

A volt fb-tag szerint Tóth Bertalan, a baranyai megyeszékhely korábbi szocialista alpolgármestere és Kőhegyi István volt MSZP-s parlamenti képviselő, a vagyonkezelő volt fb-elnöke is tudott a buszok kiszervezéséről. Ezért az illetékes hatóságokhoz fordul, kezdeményezni fogja felelősségre vonásukat "a városi autóbusz-közlekedés tönkretételében játszott szerepük miatt", ellenük feljelentést tesz.

A Dunántúl legnagyobb városában két évvel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a helyi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 51, illetve a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő és a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését biztosító PK Zrt. korábban 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek.

A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. Mivel a PK Zrt.-nek a helyi tömegközlekedés biztosításához szüksége volt a buszokra, azokat járművenként havi 1,2 millió forintért bérbe vette, és 10 évre egy összegben 2 milliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat is fizetett a vevőnek.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének 2009. júniusban tett feljelentése nyomán. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható.

Komáromi István a Pécsi Újságnak azt mondta: tudomása van arról, hogy Tóth Bertalan és Kőhegyi István Érsekújváron járt, ahol már történt ilyen buszkiszervezés. "A példa adott volt.

Mégpedig annak a Rehus Ernő üzletember által tulajdonolt cégbirodalomnak a tevékenysége által, amely a pécsi buszügyben is fellelhető a háttérben" - tette hozzá a volt fb-tag.
Megjegyezte, mint közlekedési szakember nem érti, hogy mi volt az a szakmai indok, amely alapján a volt alpolgármester és az fb-elnök úgy határoztak, hogy ilyen, "sem gazdaságossági, sem a város érdekeit szem előtt nem tartó döntést hozzanak".

A Pécsi Újság hétfőn idézett Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. menesztett vezérigazgatója által indított munkaügyi per egyik jegyzőkönyvéből, amely szerint Jáhn Péter, a Mecsekbusz Kft. a tárgyaláson tanúként meghallgatott ügyvezetője azt mondta, a két szocialista politikus tudott a buszok eladásáról.

"2009. év elején találkoztam Tóth Bertalannal, Kőhegyi Istvánnal és szóban tájékoztattam őket arról, hogy az eladás megtörténik. Arra már nem emlékszem, hogy a szerződés aláírását megelőzően, vagy azt követően találkoztam velük, és adtam nekik szóban tájékoztatást" - közölte Jáhn Péter kérdésre válaszolva.

A lap birtokába került dokumentum szerint az ügyvezető ehhez hozzátette, hogy az önkormányzatnak más tájékoztatást nem "küldött" az autóbuszok eladásáról, és az új társaság alapításáról. A két politikussal egy budapesti ház irodahelyiségében találkozott 2009. januárban, vagy februárban, és más témák mellett szóba került az új társaság alapítása, valamint a buszok eladása is.

Tóth Bertalan a tárgyaláson mindezt tagadta a Jáhn Péterrel történt szembesítéskor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását