2022. október 2. - Petra

VEKE: tisztázódjon a metrókocsik ügye

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt szorgalmazza, hogy a metrókocsiügy minden részletének tisztázása érdekében a magyar hatóságok hallgassák meg a BKV és az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) volt vezetőit.
2010. december 23. csütörtök 10:50 - HírExtra
Az egyesület csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint felmérhetetlen károkat okozott a szerződés, ezért fontos, hogy az aláírás körülményeinek minden részletére fény derüljön. Aba Botond volt BKV vezérigazgató, Donáth Zoltán, a BKV műszaki vezérigazgató-helyettes, Demszky Gábor volt főpolgármester és Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság volt elnöke is segíthetnek a kérdések megválaszolásában - írták.

A VEKE meghallgatná Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját, Hagyó Miklóst, az előzetes letartóztatásban lévő volt szocialista főpolgármester-helyettest és Guba Jánost, a BKV DBR Metró Projektigazgatóság helyettes vezetőjét is.

Az egyesület úgy látja, hogy az Alstom lassan öt éve ül a BKV-tól kapott pénzen, eddig nem tudott a szerződésnek megfelelően szállítani, több mint kétéves csúszásban van, és még be is perelte a saját vevőjét. "Magára valamit is adó cég így nem viselkedik kiemelt vevőjével" - tartalmazza a közlemény.

A nanterre-i bíróság keddi határozatában helybenhagyta a budapesti metrókocsik gyártója, az Alstom kérelmét, amelyben a cég azt indítványozta, hogy a hatóságok tiltsák meg a BKV-nak a bankgaranciák lehívását. Tarlós István főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón közölte, fellebbeznek és "jobb meggyőződésük ellenére" folytatják a tárgyalást a francia céggel, "de erősen mérlegeli a főváros egy új tender kiírását is".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Paddington
2010. december 23. 12:00
A francia biróság döntése előrevetiti,hogy az Alstommal való kötélhuzás több száz milliárdba fog kerülni a fővárosnak,a BKV-nek végsősoron a költségvetésnek.Igy a VEKE már előremenekülve Medgyesi Péter,Demszki Gábor felelősségét kezdi boncolgatni,ha fizetni kell,legyen kire mutogatni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását