2024. május 7. - Gizella

Több mint tíz köbméter szemét gyűlt össze

Valamivel több mint tíz köbméter szemét gyűlt össze hétfőn este a tüntetők és rendőrök összecsapása, illetve a keddi rendezvények után. A közterület-fenntartóknak a két nap alatt 120 ezer forintos káruk keletkezett, mivel 10 utcai kukát annyira megrongált
2007. október 24. szerda 13:52 - Hírextra

Hétfő este a Nagymező utcai összecsapás után a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársai este 11 órakor kezdhették meg a takarítást, miután a rendőrök átadták nekik a területet. A legtöbb munkájuk ebben az utcában, illetve az Andrássy út egy rövid szakaszán volt.

Ezeken a területeken ugyanis kukákat, padokat és virágtartókat borítottak fel a tüntetők, 10 utcai kukát pedig annyira megrongáltak, vagy felgyújtottak, hogy használhatatlanná váltak. A kár 120 ezer forint volt - mondta el a Független Hírügynökségnek Horváth László, az FKF helyettes szóvivője.

Hozzátette, a hétfői összecsapás után a társaság munkatársai a Nagymező utcából és környékéről 10 köbméternyi hulladékot, üvegszilánkot és különféle törmeléket szállítottak el.

Horváth László elmondta azt is, hogy 23-án már lényegesen kevesebb munkájuk akadt. Mivel nem voltak komoly összecsapások a tüntetők és rendőrök között, így káruk sem keletkezett. Ráadásul az ünnapi rendezvények helyszínein sem gyűlt össze említésre méltó mennyiségű szemét.

A helyettes szóvivő beszélt arról is, hogy az esti munkák miatt nem kellett plusz embert behívniuk dolgozni, az ünnepeket ugyanis szándékosan úgy tervezték, hogy legyen elég munkerő.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását