2024. március 29. - Auguszta

A lemezkiadó bukott, a Jackson-család kaszált?

Csúnyát bukott Michael Jackson napokban boltba került albuma, amelyen a tavaly elhunyt pop királyának eddig ki nem adott dalai hallhatók. A lemezből egyedül a Jackson-család tudott profitálni, ők viszont megdöbbentően sokat.
2010. december 16. csütörtök 15:50 - HírExtra
A december 10-én megjelent Michael című válogatás azokból a dalokból áll, melyeket Jackson életében már nem tudott befejezni, illetve amiket nem tartott elég jónak ahhoz, hogy befejezze. Az értékes hanganyagokat eddig a Jackson-família őrizte, de 128 millió fontért (átszámítva majdnem 40 milliárd forint) a család eladta a Sony lemezkiadónak, amely óriási profitot remélt a novemberben bejelentett, 10 dalt tartalmazó cd-től.

Rossz előjelek már korábban is voltak, főleg miután a rajongók belehallgathattak a hanganyagokba, melyekben olyan előadók működnek közre, mint 50 Cent, Akon vagy Lenny Kravitz. Szerintüki ugyanis a Breaking News, Keep Your Head Up és Monster című dalokban nem is Jackson énekel, a Sony pedig csak bevágott régebbi dalrészletekkel próbálta elérni azt, hogy azok a király műveinek tűnjenek. Éppen ezért a rajongók együttesen bojkottálták a lemezt. Ezeket a dalokat mellesleg a lemezkiadó a Cascio-családtól vásárolta meg, nem Jacksonéktól.

Pedig pont a Jacko-rajongókat kellett volna elvarázsolni a tíz, túlvilágon túlról érkező dallal. Bár a rangosabb zenei magazinok jó kritikával illették a lemezt, ez nem mentette meg a bukástól. A megjelenés hetében (amikor is minden album a legjobban teljesít) nem kelt el annyi sem a korongból, hogy az az amerikai lista első öt helyére bekerüljön.

Ezzel a teljesítménnyel a Michael című kiadvány lett az első olyan Jacko-korong, ami nem jutott be a legjobb öt közé és a Sony Entertainment eddigi legnagyobb, majd negyven milliárdos ballépése.

A jelek szerint Jackóról mégsem lehet minden bőrt lehúzni, ha az nem teljesen tisztességesen történik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását