2024. május 7. - Gizella

Tizenhét évet kapott a gyújtogató

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt másodfokon tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden Sz. Gábort, aki 2007-ben felgyújtott egy házat, amelyben feleségének új partnere és annak anyja aludt.
2010. december 14. kedd 18:28 - HírExtra
A vádlott és felesége között 2007-ben romlott meg a viszony, majd a nő beismerte szerelmi kapcsolatát egy munkatársával, s elköltözött otthonról. Sz. Gábor ezt követően zaklatta feleségét, végül az év áprilisában felesége új barátja szüleinek házát körbelocsolta motorbenzinnel, majd meggyújtotta. A férfi és anyja aludt, amikor belobbant a benzin és kigyulladt a ház.

Az asszonynak sikerült kimenekülnie a házból, a fia azonban testének 84 százalékára kiterjedő harmad- és negyedfokú égési, illetve súlyos légúti sérüléseket szenvedett, amelyekbe 2007 júniusában belehalt.

Hegedűs László, a vádlott ügyvédje az MTI-nek elmondta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla több ponton kiegészítve hagyta helyben a Pest Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét. Egyebek mellett megállapította az "előre kiterveltséget" is, mint minősítő körülményt - mondta az ügyvéd.

Az idén februárban született elsőfokú ítéletet a védelem megfellebbezte. Az ügyészség a fellebbezés elutasítását kérte, de írásban, megalapozatlanságra való hivatkozással, hatályon kívül helyezték az ítéletet - mondta az ügyvéd. A keddi tárgyaláson bizonyításokra került sor, amelyek után az ügyészség már nem tartotta fenn hatályon kívül helyező indítványát.

Az ügyvéd úgy nyilatkozott, megvárják, amíg védence - nagyjából hat hónapon belül - megkapja a másodfokú bíróság írásbeli indokolását. Ezt követően döntik el, van-e helye felülvizsgálati kérelemnek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását