2024. április 19. - Emma

Pokolgépes merényletek Irakban

Kettős pokolgépes merényletet hajtottak végre vasárnap reggel az iraki Ramádi városában, tartományi igazgatási épületek előtt.
2010. december 12. vasárnap 11:32 - HírExtra
A detonációkban meghalt legalább hét ember, köztük rendőrök, de a halálos áldozatok száma másfél tucatnyi is lehet. Rendőrségi források szerint a robbanásokat gépkocsiba rejtett pokolgéppel követték el a Bagdadtól száz kilométerrel nyugatra lévő városban, és legalább az egyik autóban benne ült a vezető, az öngyilkos merénylő. Az egyik nyilatkozó forrás szerint a halottak között hat rendőr van. A sebesültek száma is legalább tucatnyi.

A sebesültek száma 23, és vannak köztük olyanok, akiknek az állapota életveszélyes - tette hozzá. Anbár kormányzóhelyettese elmondta: a merénylőt a forgalmi dugó akadályozta meg abban, hogy autójával eljusson a tartományi igazgatási épületek főbejáratáig, ezért attól mintegy 200 méterre hozta működésbe a pokolgépet. A robbanás helyén hatalmas kráter tátongott az úton.

A hatóságok azonnal az al-Kaida terrorhálózat iraki csoportját vádolták a merénylet elkövetésével. Anbár a terroristák és a szunnita lázadók egyik fellegvára volt korábban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását