2024. április 19. - Emma

A Jobbik nemet mond

A Jobbik nem szavazza meg azt a politikai nyilatkozatot, amelyet Orbán Viktor, Lázár János és Szijjártó Péter terjesztettek be az Országgyűlésnek, és amelyet a kormánypárt házszabálytól való eltéréssel már hétfőn elfogadna.
2010. december 10. péntek 10:59 - HírExtra
Sneider Tamás, a parlament ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának jobbikos elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a nyilatkozat beismerése annak, hogy a kormány nem megfelelően kezelte a magánnyugdíjpénztárak ügyét.

A három fideszes politikus kedden nyújtotta be a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat tervezetét, amelynek elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetést az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagoknak, valamint a befizetések értékállóságát, az átlépők veszteségeinek jóváírását, illetve az állami rendszerbe átlépők esetleges hozamának adómentességét, ha 2011. január 31-ig átléptek és hozamukat kivették.

Sneider Tamás szerint a nyilatkozat megkésett: a garanciákról, amelyekről szól, már törvényt kellett volna hozni, ehelyett a dokumentum csak a kabinet szándékait rögzíti. A képviselő úgy vélte, a kormány előkészítés nélkül, kapkodva fogott hozzá a nyugdíjrendszer átalakításához azután, hogy az Európai Unió nem engedélyezte a magán-nyugdíjpénztári befizetések állami költségvetésben való elszámolását.

Emlékeztetett arra, hogy a Jobbik egyetért a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításával, de mindezt úgy valósítaná meg, hogy az állam a jövőben az egyéni számlavezetés mellett a pénztárakéhoz hasonló vagyonkezelői tevékenységet végezzen, vagyis - alacsonyabb költségekkel - biztosítsa a magánnyugdíjpénztárak nyújtotta előnyöket.

Sneider Tamás ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket - a kormány terveinek megfelelően - folyó kiadásokra és a külső államadósság csökkentésére fordítsák. A Jobbik ehelyett újratárgyalná az adósságtörlesztés feltételeit az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - mondta a képviselő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását