2024. május 10. - Ármin, Pálma

Veszélyes cigifüst

Egyre több bizonyíték támasztja alá tudósok szerint azt a feltételezést, miszerint a cigarettafüstöt belélegző gyerekeknek romlik a mentális egészségük.
2010. december 9. csütörtök 13:46 - HírExtra
A passzív dohányos gyerekek nagyobb valószínűséggel küzdenek mentális problémákkal, különösen hiperaktivitással és rossz magatartással - derült ki az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból, amelyben a University College of London tudósai összegezték kutatásukat.

Az eredmények újabb adalékot jelenthetnek a szülők számára a dohányzás - legalább otthon történő - elhagyására. A tudósok azonban megjegyezték, még nem világos, hogy a cigarettafüst valóban kárt tesz-e a gyerekek agyában, vagy valami másról van szó. "Tudjuk, hogy a passzív dohányzást összefüggésbe hozták a gyerekeknél kialakuló testi egészségügyi gondokkal, de a szellemi egészséget érintő kérdéseket még nem tárták fel" - mondta Mark Hamer, a kutatás vezetője.

Az Egyesült Államokban a három és 11 év közötti gyerekek kétharmada ki van téve passzív dohányzásnak. A kilenc és 17 év közötti korosztályban a gyerekek 20 százalékánál állapítanak meg valamilyen mentális rendellenességet vagy függőséget - vált ismertté hivatalos forrásokból.
A londoni egyetem kutatói 901, négy és nyolc év közötti brit gyereket vizsgáltak.

Elemezték a gyerekek nyálában lerakódott cigarettafüstöt, a szülőknek pedig kérdőívet kellett kitölteniük csemetéik érzelmi, viselkedésbeli és közösségi nehézségeiről. Minél több cigarettafüst jutott a gyerekek szervezetébe, annál gyengébb volt mentális egészségük. Összességében a gyerekek három százalékánál mutatkoztak igen rossz értékek.

A kutatástól független szakértők alátámasztották a londoni szakemberek eredményeit. "Egyre többen ismerik fel, hogy a passzív dohányzás növeli a gyerekeknél az egészségügyi kockázatokat, beleértve a fülfertőzéseket és az asztmát is" - mondta Michael Weitzman a New York-i Egyetem orvosi központjának munkatársa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását