2024. május 6. - Ivett, Frida

Átadták az adományt

Több mint ötven lakóházhoz szükséges villamos szerelvényt vitt adományként a tavaszi-nyári árvíz sújtotta Borsod megyei Szendrőre a szentesi Legrand Zrt. vezérigazgatója.
2010. december 9. csütörtök 21:14 - HírExtra
Károlyi László az MTI-nek az eseménnyel kapcsolatban elmondta: sok helyen történt káresemény az országban, de Szendrőre azért esett a választás, mert a település testvérvárosi kapcsolatban van Szentessel.

Úgy gondolták, a támogatást akkor adják, mikor már megtörtént az újjáépítés. A csomagokat az igények szerint állították össze. Segítségükkel a polgármesteri hivatal egyik épületének felújítására van elegendő szerelvény, illetve ötven lakásban segítik a rendszerek kiépítését. A szállítmány értéke több mint 5 millió 100 ezer forint. A csomagokban egyebek közt kapcsolók, csatlakozók, kismegszakítók, csengők vannak, melyek egy lakás elektromos szerelvényezéséhez szükségesek - mondta el a vezérigazgató.

A csomagokat a polgármesteri hivatalban osztották ki. A borsodi kisvárosban idén több alkalommal pusztított az ár, a településen átfolyó Bódva ugyanis májusban és júniusban is rekord vízállásokkal tetőzött elárasztva az utcákat, emiatt több ház összedőlt, amelyiket pedig nem vitte el a víz, azokban is kárt tett.

Jelenleg is három házat veszélyeztet közvetlenül a Bódva áradása Szendrőben, ahol csütörtök reggel óta homokzsákokkal és szivattyúkkal védekeznek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását