2020. január 20. - Fábián, Sebestyén
Maradéktalanul eleget tettek feladataiknak a magyar katonák Afganisztánban - közölte Szekeres Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, volt honvédelmi miniszter szerdán.
2010. december 8. szerda 10:33 - HírExtra
Természetesen Wikileaks

A volt honvédelmi miniszter a közleményében arra reagált, hogy a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott egyik diplomáciai levélben az olvasható: új-zélandi csapatok voltak kénytelenek beavatkozni a tehetetlen magyar katonák helyett Afganisztánban.

"Rosszindulatú és alaptalan Karl Eikenberry amerikai nagykövet állítólagos távirata, amelyet az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar Tartományi Újjáépítési Csoportról (PRT) írt" - hangsúlyozta Szekeres Imre.

Mint hozzátette: a PRT feladata a fejlesztések és a békefenntartás biztosítása, erre vannak felkészítve. A katonák bátran és lelkiismeretesen teljesítik feladataikat, amit tárgyalásaim során, mind Karzai afgán elnök, mind Wardak afgán védelmi miniszter, mind Gates amerikai hadügyminiszter, valamint a NATO főtitkár is megerősített.

A parancsnok értetlen volt

A volt honvédelmi miniszter szerint nem felel meg a valóságnak, az állítólagos táviratnak az a része sem, hogy a magyar tűzszerészek nem vesznek részt az afganisztáni küldetésben.
Sajnos Karl Eikenberry, aki rövid ideig volt az afganisztáni szövetséges erők parancsnoka, nem értette meg a tartományi újjáépítési csoportok lényegét. Mindenáron harcba kívánta küldeni őket, ami más alakulatok feladata, akik arra vannak felkészítve és felszerelve - olvasható a közleményben. "Nem véletlen, hogy helyét nem sokáig tarthatta meg" - fűzte hozzá Szekeres Imre.

A WikiLeaks által kiszivárogtatott levélben egyébként Karl Eikenberry beszámol arról, hogy Baglán tartományban részén fokozódik az erőszak, drogproblémák és hatalmi harcok vannak. A sürgöny szerint az itt állomásozó magyar PRT keveset tesz azért, hogy leküzdje a nehézségeket a térségben.

Egy alkalommal, a felkelők által teremtett vészhelyzet felszámolása érdekében a szomszédos Bamján tartományban állomásozó új-zélandi csapatoknak át kellett lépniük a tartományi határt, hogy rendet teremtsenek.

Cáfolva

A kiszivárogtatott információkat leközlő, The New Zealand Herald című, Aucklandben kiadott napilapnak egy új-zélandi védelmi forrás azt nyilatkozta, hogy a Baglánban elvégzett munka összhangban áll az új-zélandi PRT irányvonalával. Hozzátették, hogy az új-zélandi csapatok nem bocsátkoztak harcba a magyar csapatok helyett".

Néhány esetben az (új-zélandi) PRT személyzetéből kisszámú egység átment Baglánba, hogy végrehajtsák a felső vezetés ígéreteit, és beszéljenek a helyiekkel. Ez összhangban van a PRT irányításával, a harci kötelék parancsnoka és a magyar PRT jóváhagyásával" - írta az aucklandi napilap.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását