2024. március 29. - Auguszta

Elfogták a harmadik kispesti bankrablót

A rendőrség vasárnap este elfogta a kispesti bankrablás harmadik gyanúsítottját. Az ügy részleteiről a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.
2010. november 28. vasárnap 20:04 - HírExtra
Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap délelőtt jelentette be, hogy hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást. A rendőrség hajtóvadászatot indított a még menekülő bűnöző kézre kerítésére.

A tűzpárbajban lelőtt rabló egy 41 éves román állampolgár volt. A kirabolt pénzintézet közelében elfogott 32 éves budapesti férfi után a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt kereste, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigligeti utca egyik lakótömbjét.

A főkapitány közlése szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.

A múlt pénteki rablás helyszínére a banki alkalmazottak által működésbe hozott úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; a másik menekülő rablót, akinél sorozatlövő fegyver volt, tűzpárbajban lőtték le a rendőrök.

A Blikk.hu információi szerint a bujkáló bűnöző elfogott társa vallomást tett, többek között beismerte, hogy egy évvel ezelőtt, december közepén már egyszer kirabolták ugyanezt a Fő utcai bankot. A 32 éves férfi együttműködött a nyomozókkal, személyleírást adott a bűntársáról, sőt a nevét is elárulta - olvasható a honlapon.

A bűnözők tűzharcra is készültek, a náluk lévő fegyvereket pedig feltehetőleg a honvédségtől lopták - írta a Blikk.hu, amely úgy tudja, hogy az elrabolt pénzt megtalálták a lelőtt román állampolgár holtteste mellett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását