2024. május 10. - Ármin, Pálma

"Akárhogy nézzük, ezt a baloldal nyerte"

Többnyire az ellenzék által támogatott jelöltek szerezték meg a nagyobb szlovákiai városok polgármesteri bársonyszékét, a jobbközép kormánykoalíciónak csak Nyitrán és Nagyszombatban sikerült megtartania a polgármesteri tisztséget.
2010. november 28. vasárnap 13:26 - HírExtra
A két legnagyobb városban - Pozsonyban és Kassán - az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) által támogatott jelöltek nyertek. Pozsony új polgármestere Milan Ftácnik független politikus, míg Kassáé Richard Rasi, volt egészségügyi miniszter lesz. Rasit a Híd magyar-szlovák polgári párt is támogatta. Szlovákiában szombaton majdnem 3000 polgármestert és több mint 21 ezer helyi képviselőt választottak.

Robert Fico szerint a Smer az egész országban megerősödött. "2006-ban 760 olyan polgármesterjelölt nyert, akit támogatott a Smer. Az idén ez a szám 960-ra emelkedett. A 138 szlovákiai város közül most 74-nek lesz a Smer által is támogatott polgármestere. Ez száz százalékkal több, mint 2006-ban" - jelentette ki a pártelnök.

Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke elismerte a koalíció vereséget. "A balközép pártok sikeresebbek voltak, mint a jobbközép pártok" - mondta Dzurinda a TA3 hírtelevízióban.

Politológusi vélemények szerint a helyhatósági választások eredménye a jobbközép kormánykoalíció vereségeként értékelhető. "Az emberek a változásra szavaztak" - jelentette ki Michal Horsky politológus. "Akárhogy is nézzük, ezt a helyhatósági voksolást a baloldal nyerte" - szögezte le Horsky.

Egyelőre még nem mindenütt ismertek a helyi képviselőválasztások eredményei, amelyek módosítani fogják ezt a képet és a helyi erőviszonyokat.

A magyarok lakta régiókban a helyhatósági választások nagy tétje az volt, hogy a Híd vagy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerez-e erősebb pozíciókat az önkormányzatokban. A vasárnap délelőtt rendelkezésre álló nem hivatalos eredmények szerint több mint 120 település élén MKP-s polgármester, mintegy hatvan élén pedig a Híd színeiben indult polgármester fog állni. A két párt által támogatott közös jelölt pedig több mint tucatnyi helyen szerzett polgármesteri tisztséget. Ugyanakkor mindkét párt különféle koalíciók tagjaként is támogatott jelölteket, akik polgármesteri tisztséget szereztek.

Általában elmondható, hogy az MKP a Csallóközben volt sikeresebb, míg a Híd a kelet-szlovákiai magyarok lakta régiókban. A magyarok lakta városok közül a következő négy évben egyebek között Dunaszerdahelyen (Hájos Zoltán), Somorján (Bárdos Gábor), Nagymegyeren (Néveri Sándor), Tornalján (Szögedi Anna), Szepsiben (Zachariás István) lesz MKP-s polgármester. A legnagyobb felvidéki magyar városban, Révkomáromban a két magyar párt versengéséből végül Anton Marek független szlovák jelölt került ki győztesen.

Érsekújvárban és Párkányban újraválasztották a függetlenként induló Gejza Pischingert, illetve Ján Oravecet. Rozsnyó élén továbbra is a független Vladislav Laciak fog állni. Rimaszombatban a független Jozef Simko győzött, aki a Híd által támogatott Stefan Cifrust váltja fel a város élén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását