2024. május 12. - Pongrác

Kolláth György: a nyugdíjrendszer átalakításáról

Kolláth György szerint a nyugdíj az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint mindenkit megillető alapvető jog, így annak korlátozására csak kivételesen kerülhet sor.
2010. november 25. csütörtök 08:24 - HírExtra
Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a javaslatot az alkotmánybírák által alkalmazott szükségességi és arányossági teszt alapján lehet vizsgálni, ám egy ilyen lépést nem lehet sem elkerülhetetlennek, sem arányosnak minősíteni.

Az alkotmányjogász szerint a gazdaság helyzete a magán-nyugdíjpénztári tagokkal szembeni súlyos diszkriminációt bizonyosan nem indokolja, s a foglalkoztatottak által választható nyugellátási formák (az állami alap és a magánpénztárak) efféle megkülönböztetése sem magyarázható.

Nincs olyan alkotmányos elv, amelyre ilyen intézkedést alapozni lehetne, ami szerinte nem más, mint büntetés: aki nem a kormány szándékai szerint cselekszik, az elveszíti a munkáltatói járulék alapján amúgy alanyi jogon járó nyugellátása nagyobb részét - mondta.

Kolláth György úgy látja, hogy a tulajdonhoz fűződő jogot nem iktatták ki az alaptörvényből, itt pedig egyfajta államosítási kísérlet folyik. Államosítani éppen lehetne - teszi hozzá -, de csak teljes és azonnali kártalanítás mellett, amelynek a várható hozamokra is ki kellene terjednie.

A Világgazdaságnak azt mondta: "a tegnapi bejelentés rendkívül szélsőséges, már nemcsak az eddig is gondokat okozó tulajdonjog aggályokat veti fel, hanem alanyi jogoktól fosztja meg a munkavállalók egy részét". Hozzátette: Magyarországon alanyi jognak minősül a nyugdíjellátás, ami bíróság előtt kikényszeríthető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását