2024. március 29. - Auguszta

Nagyobb biztonságot akarnak az ügyészeknek

A Nemzetközi Ügyészi Egyesület ügyészek és családtagjaik védelméről szóló ajánlásának a magyar jogrendbe való átültetését javasolja az Ügyészek Országos Egyesülete - mondta Takácsné Diófási Ágnes, a magyar szakmai szervezet alelnöke.
2010. november 24. szerda 14:10 - HírExtra
Az ajánlásról a nemzetközi szervezet főtitkára tartott előadást az ügyészek biztonságával foglalkozó, Ügyészek Országos Egyesülete által szervezett nemzetközi konferencián Budapesten.

Derk Kuipers hangsúlyozta: a jogrend sérthetetlenségének egyik záloga, hogy az ügyészek - és természetesen a bírák, ügyvédek is - félelem és minden másfajta külső befolyás nélkül végezhessék munkájukat.

A 14 pontos nemzetközi ajánlás kiterjed többek között az ügyészek és családtagjaik fizikai védelmére, munkahelyük biztonságára, továbbá arra, hogy az állami szervek megfelelő intézkedéseket tegyenek azokban az esetekben is, amikor az ügyészek különösen sebezhetővé válnak, például terrorcselekmények, szervezett bűnözés vagy állami alkalmazottak által elkövetett bűncselekmények üldözésével összefüggésben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását