2024. május 8. - Mihály

Dübörög a parlament

A nők elleni erőszakról, a gáz áráról, a kártalanításról és a közművek köztulajdonba vételéről beszéltek a kedden napirend előtt felszólalt képviselők a parlamentben.
2010. november 23. kedd 10:10 - HírExtra
Az LMP hatékonyabb fellépést sürget a nők elleni erőszak felszámolásáért

Átfogó és hatékony fellépést lehetővé tévő koncepció elfogadását és alkalmazását sürgette az LMP-s Szabó Tímea a nők elleni erőszak megszüntetésének november 25-i világnapja alkalmából elmondott felszólalásában. Felhívta a figyelmet a családon belüli erőszak, a prostitúció és az emberkereskedelem jelentette problémákra. A jelenlegi intézményrendszer nem biztosít megfelelő védelmet az áldozatok számára, a nemi erőszak és a szexuális zaklatás törvényi szabályozása is hiányos - mondta az ellenzéki képviselő, szóvá téve azt is, hogy nem folyik társadalmi párbeszéd a nők elleni erőszak megnyilvánulásairól.

Répássy Róbert államtitkár azon az állásponton volt, hogy a családon belüli erőszak kizárólag a jogalkotás eszközeivel nem kezelhető. Felsorolta azokat a törvényi, többek között a büntető törvénykönyvben rögzített tényállásokat, amelyek érintik a témát. Kitért többek között a távoltartás intézményére, illetve a nők és a férfiak társadalmi egyenlőségét elősegítő nemzeti stratégiáról szóló kormányhatározatra, és leszögezte: a magyar kormány kiemelt feladatként tekint a családon belüli erőszak visszaszorítására.

Fidesz: a kormány a gázárszabályozásban is a családokat védi


2002 júliusa és 2010 májusa között a kormányzó szocialista és szabad demokrata kormányok idején háromszorosára emelkedett a földgáz végfelhasználói ára - közölte Rogán Antal (Fidesz), aki szerint ez az előző kormány felelőtlen energiapolitikájának és a túlzottan a szolgáltatóknak kedvező árszabályozás kialakításának is köszönhető. Kitért arra, hogy az Orbán-kormány első akciótervének részeként az Országgyűlés befagyasztotta a gázárakat, az új árszabályozás pedig a fogyasztási helyek 57 százalékánál egyáltalán nem, 9 százalékánál pedig alig eredményez áremelkedést. A kormány végre a közérdeket, a befektetők helyett a családok érdekét védi - összegzett.

A kormány szerint feltétlenül szükséges a szociális biztonságot megerősítő, arányos árszabályozási rendszer bevezetése, amelynek biztosítania kell, hogy az egyetemes szolgáltatási körben vételezőket indokolatlan költségekkel a szolgáltatók ne sújtsák, ugyanakkor az új árszabályozásnak biztosítania kell a szolgáltatóknak is a hosszú távú kiszámíthatóságot, a valós költségek megtérülését - mondta a felszólalásra reagáló Fónagy János államtitkár. Rámutatott: a 2011 január elsejétől életbe lépő szabályozás értelmében a nagycsaládosok gyermekenként további plusz 200 köbméter/év erejéig fogyaszthatnak a jelenlegi moratórium szerinti árakon és az áremelkedés semelyik kategóriában sem éri el a két számjegyű mértéket.

Az MSZP elégedetlen a kárenyhítés tempójával

A Kármentő Alapba befolyt források felhasználásáról szóló kormányrendelet felülvizsgálatát sürgette a szocialista Gőgös Zoltán, emlékeztetve arra, hogy 50 nap telt el a kolontári vörösiszap-katasztrófa óta. Szavai szerint a kártalanítás kapcsán információhiány van, az érintettek és az adományozók lassúnak találják a tempót.

Az érintett családok teljes kártalanításban részesülnek - szögezte le Tállai András államtitkár. Megalapozatlannak találta az információhiánnyal kapcsolatban elhangzottakat, mint emlékeztetett, rendszeresek a lakossági fórumok a térségben.

Felhívta a figyelmet arra a hétfő esti hírre, hogy a devecseriek nem fognak tüntetni, mert - mint mondta - a kormánytól megfelelő válaszokat kaptak arról, hogyan történik a kármentesítés. Hangsúlyozta, a kártalanításnak kellően átgondoltnak kell lennie, megalapozott döntéseket kell hozni.

Jobbik: köztulajdonba a közműcégeket!


Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizált közművállalatokat a területileg illetékes önkormányzat teljes egészében köztulajdonba visszavegye? - ilyen értelmű helyi népszavazási kezdeményezéseket indít majd a Jobbik országszerte Hegedűs Lorántné szavai szerint. A jobbikos képviselő egyebek között arról beszélt, hogy a külföldi tulajdonosok extraprofitjukat beépítették az árakba, évi több milliárd forintos hasznukat kiviszik az országból.

A Fidesz-KDNP soha nem volt privatizációpárti - kommentálta a felszólalást Fónagy János államtitkár, hozzátéve: a privatizációs szerződések felülvizsgálata folyamatban van. A kormány elvi álláspontját megvilágítandó közölte, a közműszolgáltatások és a nemzeti stratégiai vagyon elválaszthatatlan egymástól, ezek a nemzeti önrendelkezés fundamentális elemei. A kormánynak garantálnia kell az ellátási biztonságot és a megfizethetőséget - hangsúlyozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását