2024. április 18. - Andrea, Ilma

Megújult a hajléktalanszálló

Vállalkozói támogatásból újult meg az egyik fővárosi hajléktalanszálló. A keddi átadáson a szakemberek példaértékűnek mondták a karitatív kezdeményezést, melynek nyomán emberhez méltó körülményeket sikerült teremteni a X. kerületi Jászberényi úti szállón.
2010. november 16. kedd 16:46 - HírExtra
A támogatási programot többi között árverésre bocsátott alkotások után kapott pénzből valósították meg.

Neves és pályakezdő művészek által egyedivé festett elefántszobrokat állítottak ki a főváros fontosabb közlekedési pontjain. Ezeket az alkotásokat később árverésre bocsátották, majd az így befolyt pénzből és szponzori forrásokból több mint 15 millió forintot fordítottak a mintegy száz ember befogadására alkalmas hajléktalanszálló megújítására.

Az átadási ünnepségen, ahol a hajléktalanok házi koncertet adtak a támogatók tiszteletére, Horváth Csaba, a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt hangoztatta: a fedél nélkül élőkkel kapcsolatban szemléletváltásra lenne szükség.

A szocialista politikus arról beszélt: nem lehet egyszerűen hatósági eszközökkel eltávolítani a hajléktalanokat az utcákról, valódi megoldásokat kell találni; több biztos fedelet és munkát, hogy a nehéz élethelyzetbe került emberek visszailleszkedhessenek a társadalomba. Horváth Csaba az összefogásból most megújított szállót is ilyen új esélynek nevezte.

Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója, a program egyik támogatója az MTI-nek elmondta, azért vett részt a jótékonysági programban, mert úgy érezte: az új lakások értékesítése és a hajléktalanok méltó fedélhez juttatása, tehát az otthonteremtés "valahol összeér". Elmondta, még őriznek néhányat a Homeless-Elephant akcióból, így akik támogatni kívánják a hajléktalanok ügyét, még vásárolhatnak a művészek által életre keltett különleges kiállítási darabokból.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását