2024. május 27. - Hella

G 20- csúcs: veszélyben az egység?

Holtpontra jutottak a tárgyalások csütörtökön a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a Húszak egysége is veszélybe került.
2010. november 11. csütörtök 15:13 - HírExtra
A szöuli csúcsértekezlet zárónyilatkozatát előkészítő bizottságban nem sikerül rendezni az Egyesült Államok és a legtöbbet exportáló két ország, Kína és Németország között hetek óta tartó viszályt a kivitel állami korlátozásának kérdése körül - mondta a házigazda dél-koreai kormány szóvivője. A nyilatkozat szövegezésén dolgozó bizottság egyelőre "nem találja a középutat", és a főtárgyalók még abban sem tudtak megállapodni, hogy mikor folytassák az egyeztetést - tette hozzá a szóvivő.

Csütörtökön csak egy munkavacsora szerepel a hivatalos programban, a plenáris üléseket pénteken tartják az állam- és kormányfők részvételével. A Szöulba érkező állami vezetők nyilatkozatai alapján az ötödik G20-csúcs legfelső szintű tanácskozásain a zárónyilatkozatot előkészítő bizottságban uralkodó hangulatra lehet számítani.

Az értekezlet egyik fő témája az, hogy miként lehet politikai eszközökkel irányítani a nemzetközi kereskedelmi folyamatokat. Washington a kereskedelmi mérleg hiányát vagy többletét a hazai össztermék (GDP) 4 százalékában maximalizálná, Berlin ezt elutasítja. "Számszerűsített célokat Németország nem fogad el" - szögezte le Angela Merkel kancellár még szerdán.

A másik kulcskérdés az árfolyam-politika: az exportnál sokkal többet importáló, krónikus mérleghiánytól szenvedő Egyesült Államok azzal vádolja Kínát, hogy a jüan mesterségesen alacsonyan tartott árfolyamával szerez versenyelőnyt a kínai cégeknek. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter csütörtökön is megjegyezte egy interjúban, hogy Kína, a világ második számú gazdasága az elszabaduló infláció veszélyének teszi ki magát árfolyam-politikájával.

Mások éppen az amerikai vezetést vádolják azzal, amivel Washington Kínát. Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed korábbi elnöke szerint a Fed új, 600 milliárd dolláros programja a dollár gyengítését célozza. "Soha nem tennénk ilyet" - reagált Geithner a CNBC-nek adott interjúban.

Oroszország egyszerre több országot bírál és a csoport egységét félti. "Különösen aggasztó, hogy egy sor ország egyoldalú döntéseivel gyengíti devizáját, ami nyugtalaníthatja a piaci szereplőket és heves árfolyam-ingadozáshoz vezethet" - mondta az orosz delegáció egy tagja a Reutersnek. A hírügynökség beszámolója szerint Oroszország úgy ítéli meg, hogy veszélybe került a G20 csoport egysége. "Világos, hogy nehezebb egyetértésre jutni most, amikor már túl vagyunk a gazdasági válság legsúlyosabb szakaszán, mégis a globális célokra és problémákra kellene koncentrálni" - ismertette az orosz álláspontot a Reuters forrása.

"Ez a csúcstalálkozó a hitelesség próbája" - mondta José Manuel Barroso, a G20 csoportban az Európai Uniót képviselő Európai Bizottság elnöke. "A kérdés az, hogy milyen messzire tudunk elmenni a globális növekedést és a munkahelyteremtést serkentő megállapodás érdekében. A G20-nak sikerült megakadályozni, hogy elsüllyedjen a világgzadaság hajója, és sikerült újraindítani a motort, de nem haladunk még teljes gőzzel előre. Újra meg kell mutatnunk, hogy a G20 a globális gazdasági együttműködés legfőbb fóruma" - mondta Barroso.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását