2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Le kellene paktálni az USA-val

Szorosabb együttműködés kell az USA és az EU között.
2010. november 10. szerda 22:09 - HírExtra
Bár vitathatatlan, hogy Európa és az Egyesült Államok rendelkezik a legnyitottabb gazdasággal, tovább kell mélyíteni a két térség közötti kapcsolatot, ha nem akarunk lemaradni a nemzetközi versenyben – véli Herczog Edit. A szocialista EP-képviselő szerdai felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a két nagyhatalomnak a digitális gazdaság és az energiapolitika terén kell szorosabbá tenni az együttműködését.

Elsősorban az utóbbi években Kínával és Brazíliával szemben versenyhátrányba került Európa érdeke, hogy további piacnyitás irányába terelje a Transzatlanti Gazdasági Tanács (TEC) révén 2007-ben intézményessé is vált kapcsolatot az USA-val. Herczog Edit szerint elsősorban digitális piac terén kell "egybenyitni" a két gazdaságot és az európai egységes piachoz hasonló társulást létrehozni.

A képviselő az energiapolitika területén is egységes fellépést sürgetett, hiszen mindkét gazdasági térség érdeke a megfizethető és rendelkezésre álló energia. Ezügyben Herczog azt tanácsolta, hogy a következő, december közepi TEC alkalmával az innováció és az új technológiák mellett az energiapolitika is kerüljön naprendre.

A képviselő szerint az szolgálná leginkább a célt, ha felállítanak egy Transzatlanti Energiatanácsot, amely a közös, globális diplomáciai fellépést segíti elő. Herczog Edit kedden Washingtonban hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Global Forum 2010 rendezvényen utalva egyúttal arra, hogy a digitalizáció nemcsak a gazdasági növekedést szolgálja, de a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának jelenleg legfontosabb eszköze.

A képviselő elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a demográfiai és társadalmi okokból kifolyólag számos digitális találmány – az idősek, hátrányos helyzetűek, segítséggel élők, egészségügyben dolgozók között felülreprezentált – nők számára készül, addig éppen ők hiányoznak mind a technológiai innováció, mind a politikai döntéshozatal területéről.

"Ezen pedig az óceán mindkét partján változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy az új technológiákat a felhasználói csoportok igényei szerint fejlesszék ki" – szorgalmazta Herczog Edit előadásában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását