2024. május 8. - Mihály

MSZP: sunyi módon emelték a járulékot

Az MSZP szerint a kormánytöbbség "sunyi módon" járulékemelést hajtott végre hétfő éjszaka, melynek következtében öt százalékkal nő a munkavállalók nyugdíjjárulék fizetési kötelezettsége.
2010. november 9. kedd 16:03 - HírExtra
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a Pál utcai fiúk szobránál tartott keddi sajtótájékoztatóján közölte: Szántó Kovács János állampolgárt - aki havonta bruttó százezer forintot keres - az új személyi jövedelemadó havonta 2 ezer forinttal, a "rejtett, sunyi járulékemelés" pedig ötszáz forinttal károsítja meg és mivel a magán-nyugdíjpénztári befizetéseit "einstadolták", jövő év végéig összesen 96 ezer forintot lopnak el tőle.

Ezzel méltatlanná vált az emberek bizalmára a kormány - szögezte le.

A szóvivő felháborítónak nevezte, hogy miközben a dolgozók kevesebbet visznek haza, van pénz a miniszterek, államtitkárok nettó keresetének a növekedésére, 800 millió forint a postai vezetők autóvásárlására vagy éppen tízmilliárd forint stadionépítésre.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a nyugdíj-kiegészítés utalása kapcsán hangsúlyozta: a kormány meglopja a nyugdíjasokat, mivel 1,1 helyett csak 0,6 százalékos emelést kapnak. Ezzel összesen 15 milliárd forinttal károsítják meg őket - közölte.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

horvilda
2010. november 9. 16:06
nem meglepő a h az mszp most köpköd, miután nyilvánosan szétlopták az országot valahogy próbálják visszaépíteni a nem létező pozitív összképet magukról
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását