2024. május 6. - Ivett, Frida

MSZP: megálltak a fejlesztések

Az elmúlt hetekben, hónapokban a fejlesztési intézményrendszer "leállt", nem működik - mondta Varju László, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
2010. november 6. szombat 15:42 - HírExtra
A vezető szerint az utóbbi hónapokban 4.299 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, és 3897 milliárd forint a leszerződött támogatások összege, míg ebből 1305 milliárd forintot fizettek ki, ami az áprilisi állapothoz képest egy százalékon belüli változás csupán. Mint hozzátette: a fejlesztési források felhasználásában Magyarország élmezőnyben volt eddig, s még 10 hónapja is eredményes volt az intézményrendszer és jól teljesített. A mostani időszak viszont ennek ellentéte - hangoztatta.

Az elmúlt években 11 ezer vállalkozás jutott pénzhez, amelyeknek ez a működését segítette, 7.500 másik vállalkozás pedig fejleszteni tudott. 365 óvoda épült és 310 település központja újult meg az uniós források felhasználásával. 93 ezer fő képzésen vehetett részt - sorolta Varju László.

Az idei év jelentős része pedig lényegében "elveszett" a vállalkozásoknak, hiszen a támogatásokat érintő döntésekre moratóriumot jelentett be a kormány - fűzte hozzá.

A fejlesztési intézményrendszert pedig tovább gyengíti, hogy 300 alkalmazottat bocsátanak el onnan - mondta Varju László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását