2024. június 17. - Laura, Alida

Orbán: a kínai partnerség egyre fontosabb

Kínának nem csak a világban, hanem a magyar gazdaság fejlesztésében is egyre nagyobb szerep jut - jelezte Orbán Viktor miniszterelnök az MTI tudósítójának hétfőn este Sanghajban adott interjújában.
2010. november 1. hétfő 20:13 - HírExtra
Arra kérdésre, hogy a tárgyalásainak voltak-e konkrét eredményei, Orbán Viktor határozott igennel válaszolt. "Politikai eredménynek tekinthető például az a körülmény, hogy meghívtam a miniszterelnököt magyarországi látogatásra, amit el is fogadott. Huszonhárom éve nem volt kínai miniszterelnök Magyarországon. Másfelől folytattuk azt a kapcsolatépítést, amelyet az itt kormányon lévő Kínai Kommunista Párttal kezdtem el még a múlt év decemberében".

A Ven Csia-pao kormányfővel folytatott vasárnapi megbeszélésről szólva elmondta: számba vették azokat a területeket, amelyeket valamelyik fél fontosnak tart, és megállapodtak abban, hogy mely területeken adnak utasítást, illetve engedélyt az érintett vállalatoknak az együttműködés kialakítására. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mely területeket tartott ő, és mit a partnere kiemelésre érdemesnek, elmondta: magyar részről például "felvetettük a vasútépítésben, az útépítésben való kínai részvétel lehetőségeit", amiről elvi megállapodás is született. A konkrét programokról a látogatást követően folynak majd tárgyalások.

A pénzügyi együttműködést Ven hozta föl, s mivel "szándékegybeesés van", "finanszírozással egybekötött infrastruktúra-fejlesztésre" kerül majd sor Magyarországon. A részletek kidolgozása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium feladata lesz, de annyi már tudható, hogy a fejlesztésnek része például a budapesti körvasút megépítése, illetve a gyorsvasúti összeköttetés Ferihegy és a belváros között.

Ami a kulturális területet illeti, elhangzott, hogy Magyarország tervezi egy kulturális intézet létrehozását Pekingben, miközben Kína fejleszteni fogja a Konfuciusz Intézet tevékenységét, működési körét Budapesten. Sanghajban Magyarország vállalná a kínai nagyvárosban élt Hudec László, a világhírű építész lakóházának felújítását és berendezését. Ebben a "magyar házban" magyar építész-tervezők kapnának helyet. Orbán Viktor és kísérete hétfőn más ismert Hudec-épület mellett, ezt a házat is felkereste.


A miniszterelnök a gazdasági együttműködés bővítésének irányába tett mostani lépéseikről elmondta, hogy minden tárgyalópartnerükkel sikerült elérniük magyarországi jelenlétük minőségi emelését. Ami azt jelenti, hogy ennek a hatása mind a munkahelyek számában, mind a befektetett tőke mennyiségében, mind a velük kapcsolatban lévő magyar beszállítók számának növekedésében meg fog mutatkozni. Ez vonatkozik például az elektronikai iparra, a mobil távközlésre - mondta el a kormányfő utalva arra, hogy találkozott a ZTE és a Huawei nagyvállalatok vezetőivel. Utóbbinak hétfőn felkeresték a sanghaji kutató-fejlesztő központját, s a miniszterelnök tájékoztatása szerint még néhány pontosító tárgyalás után a cégnél olyan fejlesztésre kerül majd sor, ami 1500-2000 új munkahelyet jelenthet.

Arra a felvetésre, hogy a magyar sajtóban már elterjedt, hogy a Malévnek is kínai befektetőt keresnek Orbán Viktor elmondta, mostani látogatásán találkozott Chen Fenggel (Csen Feng) a Hainan Group elnökével, akivel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról tárgyalnak.

A miniszterelnök találkozott Magyarország legnagyobb kínai befektetőjének, a Wanhua Industrial Groupnak az elnökével, Ting Csien-senggel is. Mint mondta: a Borsodchem kisebbségi tulajdonosa szeretné növelni a részesedését. A magyar delegáció tárgyalt a Bank of Communications (a kínai Közlekedési Bank) magyarországi megjelenéséről is, mert - mint Orbán Viktor fogalmazott: a nagy cégekkel aktivitásával együtt sokkal inkább felmerül annak a lehetősége is, hogy "friss pénz érkezzen az országba".

Orbán beszámolt arról, hogy a Vállalkozók Országos Szövetségének delegációja azért jött Sanghajba, mert ügyvezető elnöke, Demján Sándor aláírt egy megállapodást a kínai partnerszervezetével. Mint mondta, az új magyar gazdaságpolitika és iparpolitika céljainak megvalósításában kínai szereplők is szerepet kaphatnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását