2024. március 29. - Auguszta

"Orbán többet találkozik a Sukorói befektetővel, mint akikkel egyeztetni kéne"

Lázár János a Fidesz frakcióvezetője elmondta, nem lehet majd interpellálni a legfőbb ügyészt, akit kilenc évre neveznek ki, de hétfőnként lehet majd kérdezni tőle. A fejleményekkel kapcsolatban megkerestük Török Zsoltot, az MSZP szóvivőjét.
2010. október 26. kedd 15:29 - Forján-Vass Máté
Nem lehet majd interpellálni a legfőbb ügyészt, mi erről a véleménye?

Az AB döntés
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a Fidesz által korábban beterjesztette és elfogadott törvényt a kétmilliónál magasabb végkielégítésekre kirótt 98 százalékos különadót.

A testület szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ugyanakkor az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben az Alkotmányból eredő lehetőség, amellyel - a most vizsgált különadótól eltérő módon - élhet a törvényhozó.
Ez a döntés is illeszkedik a Fidesz antidemokratikus intézkedéseinek a sorába. Létrehozzák a leválthatatlan légiót, akár úgy, mint Szalai Annamária médiahatósági posztját, akár a jövőbeli legfőbb ügyészt.

Emellett több száz közalkalmazottat és köztisztviselőt akarnak utcára tenni. Kirúghatatlanná teszik a pártkomisszárokat és több évre bebetonozzák őket, miközben azokat a közszférában dolgozókat, akik a hátukon viszik az országot, indoklás nélkül kirúghatják.

Hogy nem lehet interpellálni az ügyészt, az alapvető demokratikus jogok csorbítása. Amikor azt mondjuk, fontos a demokrácia, alapvető emberi jogokról beszélünk, vagy akár a médiáról, akkor még sokan legyinthetnek. De amikor a magán-nyugdíjpénztárakról van szó, akkor jön a Fidesz, és egy nap alatt elveszi az emberektől azt, amit éveken át összespóroltak.

A demokrácia azért fontos, mert ha ez nincs, akkor az első lépésben a szólásszabadságot, vagy az interpellálhatóságot törlik el, második lépésben meg elveszik az emberek megtakarítását.

Mi jelent, az, hogy lehet kérdezni a legfőbb ügyészt?

Ez egy cinikus megjegyzés volt a Fidesz frakcióvezetőjétől. A kérdezés és az interpellálhatóság között óriási a különbség. Azért fontos az interpellálhatóság, mert ez egy természetes alapjoga egy parlamenti ellenőrzést végző ellenzéki pártnak. Az emberek azért küldtek ide minket, hogy a végrehajtó hatalmat ellenőrizzük.

Az ellenőrzést, ami a feladatunk, nem végezhetjük, és ez alapvető demokratikus elveket sért. Ez a cinikus megjegyzés azt jelenti, hogy a Fidesz továbbra is amellett a demokratikusnak mondott elve mellett van, hogy nekik mindent szabad.

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a 98 százalékos adót a végkielégítésekre.

Ez is már megálljt parancsolt a Fidesz diktatórikus hajlamainak, antidemokratikus felfogásának. Lassan talán az emberek is észhez térnek.

Véget értek az új kormány mézeshetei, rájönnek az emberek, hogy nem csak a demokratikus alapjogokat csorbítják, hanem a mindennapi életünket érintően is negatív döntéseket hoznak, legyen az a közszférából való elbocsátás, vagy a magán-nyugdíjpénztárak ügye.

Alkotmányos alapjog az is, hogy nem lehet visszamenőlegesen törvényt alkotni, ezt a Fidesz felrúgta a 98 százalékos különadóval, most itt az eredménye.

Nemcsak a Fidesznek lehet jelzésértékű ez az AB döntés?

Alapvető jel a diktatúrának, hogy az AB nem szereti az ilyet. Akaratukat nem vihetik keresztül mindenkin, anélkül, hogy ne egyeztettek volna az érintettekkel. A nyugdíjpénztárak ügyében a munkavállalókkal és a munkáltatókkal is kellett volna egyeztetni.

Orbán Viktor többet találkozik a sukorói befektetővel, Ronald Lauderrel, mint azokkal, akikkel egyeztetnie kellene a különböző döntésekről. Egyeztetés nélkül nem lehet demokráciát működtetni, illetve az a kérdés, milyen elveket vall a Fidesz a demokráciáról? A diktatórikus döntéseik jogállamban nem divatosak, vissza kellene venni ebből, ehhez jelzésértékű az AB mostani döntése is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását