2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Karácsony előtt lehet új polgármester

December 19-ére, vasárnapra tűzte ki a martfűi polgármester-választást a helyi választási bizottság - közölte Balog Edit címzetes főjegyző hétfőn az MTI-vel.
2010. október 25. hétfő 12:02 - HírExtra
A voksolást azért kell megismételni, mert az október 3-án újabb négy évre megválasztott Bakonyi Péter (független) néhány nappal később súlyos betegségben a kórházban elhunyt.

A főjegyző tájékoztatása szerint az időközi polgármester-választásra a választók névjegyzékét november 3. és 7. között teszik közszemlére, az állampolgárokat december 4-ig értesítik. Jelöltet november 19-ig lehet ajánlani, a kampányidőszak december 18-ig tart, kampánycsend a szavazás napján van érvényben.

Martfűn október 12-én polgármester nélkül alakult meg az önkormányzati képviselő-testület. Az alakuló ülés megtartását az tette lehetővé, hogy az október 3-án megválasztott elöljáró még halála előtt összehívta a mandátumot szerző képviselőket. A nyolc leendő képviselővel informális megbeszélést is folytatott, és ezen Urbán-Szabó Béla személyében megnevezte az alpolgármestert, így ez a tisztség betölthető lett.

A 35 éves Bakonyi Pétert a város saját halottjaként temették el, és egy éven belül díszsírhelyet állíttatnak neki. Közéleti munkáját posztumusz "Martfű Városért" díjjal ismerték el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását