2024. március 29. - Auguszta

Csecsemőgyilkosság: elhalasztják az ítéletet

Szakértői véleményekre vár, ezért az előzetes tervekkel ellentétben nem hirdetett ítéletet szerdán a Pest Megyei Bíróság a 2009-ben Dunakeszin történt csecsemőgyilkossági ügyben, sőt az e hétre tervezett tárgyalások is elmaradtak - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
2010. október 20. szerda 21:04 - HírExtra
Kende Katalin elmondta, hogy H. Zsuzsannát tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel vádolják, ügyét 2010. júliusában kezdte tárgyalni a Pest Megyei Bíróság. Az asszony a nyomozás során beismerte tettét, de a bíróság előtt nem kívánt vallomást tenni.

A tanúk és a szakértők meghallgatását követően új igazságügyi elmeorvosi és pszichológus szakértői vélemény beszerzése vált indokolttá, ám ezek a dokumentumok nem készültek el a tervezett határidőre, így az október 15-i és a 20-i tárgyalás, illetve a szerdára tervezett ítélethirdetés is elmaradt.

A friss szakértői vélemények mérlegelésére, a perbeszédekre és az ítélethirdetésre várhatóan novemberben kerül sor - tette hozzá a szóvivő.

A vádirat szerint H. Zsuzsanna 2008. augusztusa körül esett teherbe, de állapotát igyekezett eltitkolni, attól tartva, hogy társa - akivel akkor 19. éve élt együtt, s akivel két gyermeket neveltek - elhagyja. Tavaly májusában lakásuk mosdójában egészséges kisfiút szült az asszony, majd a csecsemőt megfojtotta, a holttestet pedig hűtőszekrényük fagyasztójába rejtette. Ő maga kórházba került, ahol először tagadta, majd beismerte a szülés tényét. .

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását