2024. május 11. - Ferenc

Külön alszik Hajdú és felesége

Hajdú és Sarka Kata a jelek szerint annyira összekaptak, hogy már nem bírják közös hálószobában. A vita tárgya egy barcelonai katalógusfotózás, melyre Hajdú nem szívesen engedné el feleségét.
2010. október 11. hétfő 10:21 - HírExtra
Kata visszautasíthatatlannak tartja azt a közel ötmilliós ajánlatot, melyet nemrégiben kapott egy barcelonai katalógusfotózásra vonatkozóan. Hajdú azonban máshogy látja a helyzetet.

"Ez nem pénz kérdése. Egyszerűen nem gondolom, hogy jó ötlet, ha Kata mindössze kilenc héttel a kisfiunk születése után máris kamera elé áll. Nagyon örülök, hogy ilyen felkérést kapott, ha tavasszal vagy jövő ilyenkor jött volna ez, én magam biztatnám, hogy menjen, de most nem tudom támogatni" – nyilatkozta a férj.

Kata ennek ellenére heti kétszer edz, diétázik, és úgy tűnik, készül a nagy útra. Persze mindezt csak módjával, ugyanis a kisbaba egészségét nem akarja kockára tenni.

A jelek szerint a nézeteltérés nagy feszültséget okoz a családban. A legfrissebb információk szerint a napokban már odáig fajult a veszekedés, hogy külön hálószobában alszanak. Ezt Kata meg is erősítette.

"Igen, külön alszunk. Nekem éjszakánként legalább háromszor-négyszer fel kell kelnem a gyerekek miatt, így zavarom a legkevésbé Petit" – mondta diplomatikusan Kata.

Hajdú nem tagadja, hogy még nem sikerült egyezséget kötnie feleségével, de hogy valóban külön hálóban alszanak-e Katával, azt nem kívánta elárulni.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását