2024. június 17. - Laura, Alida

Simicskó István: szükség van az önkéntes tartalékosokra

Az önkéntes-tartalékos rendszer bevezetését és a katonai életpálya-modell megtervezését jelölte meg a honvédelem legfontosabb feladataként Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára egy csütörtökön Tiszavasváriban megtartott lakossági fórumon.
2010. szeptember 23. csütörtök 21:51 - HírExtra
A honvédelem fejlesztésének első és legfontosabb lépéseként törekedni kell a katonák életpálya-modelléjének megtervezésére, megbecsülést és kiszámíthatóságot biztosítva ezzel a pályára lépők számára - hangsúlyozta a helyi születésű politikus a Találkozások Házában megrendezett fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

Simicskó István vélekedése szerint ez az eszköze annak, hogy vonzóvá tegyék a katonai pályát, s jövőképet mutassanak mind a hivatásos, mind pedig a szerződéses állomány számára. "Azaz tudja a katona, hogy hány év múlva, milyen rendfokozatra, beosztásra és illetményre számíthat" - tette hozzá.

Az államtitkár ugyanakkor fontosnak nevezte az önkéntes-tartalékos rendszer alapjainak lerakását és
kiszélesítését, a részletek kidolgozása azonban még folyamatban van. Ennek során azt is meg kell vizsgálni, milyen érdekeltségi rendszert lehet ehhez hozzátenni, s tisztázni kell az önkéntesek rendelkezésre állási díjának kérdését - fűzte hozzá. Kiemelte: a honvédség számára olyan tartalékot kell képezni, amely nemcsak a haza védelmét szolgálja, hanem például az árvízi védekezésben is segédkezhet.

Ezen a folyamaton keresztül lehet a honvédelmet valóban nemzeti üggyé tenni. Az elképzelés ráhatást gyakorol a honvédség megítélésére, s a közgondolkodásba is visszakerül a honvédelmi tudat, amely egyenesen vezet a hazaszeretet érzésének megerősítéséhez - fogalmazott Simicskó István.

Megjegyezte: a katonai pályát a fentiek mellett egy katonai középiskola létrehozásával tenné vonzóbbá a tárca. Az elképzeléssel már 14 éves kortól elérhetővé válhatna az alapvető katonai ismeretek megszerzése.

Egyben emlékeztetett arra, hogy a néhány évvel ezelőtt bezárt győri katonai középiskolába nagyrészt a keleti országrészből érkeztek gyerekek. "Ha helye van egy ilyen intézménynek, akkor elsősorban Kelet-Magyarországra, Tiszavasvárira kell gondolnunk" - közölte Simicskó István, hozzátéve, hogy az egyelőre elképzelések szintjén létező tervhez további egyeztetésekre van szükség.

Törekvés van arra, ha nem is létszámában, de képességeiben mindenképpen erősödjön a honvédség, ezért a hangsúlyt elsősorban az életpálya-modellre és önkéntes-tartalékos rendszer kialakítására kell helyezni - fejtette ki Simicskó István.

A szakpolitikus a lakossági fórumon mintegy száz ember előtt arról beszélt: a honvédelem az előző kormány által elkövetett komoly hibák miatt nem válhatott nemzeti üggyé. Ez csak akkor lehetséges, ha az emberek magukénak érzik és védik otthonaikat, tisztelik az embertársaikat és értékeiket - mutatott rá.

Simicskó István a fórumon ugyanakkor támogatásáról biztosította Rozgonyi Attilát, Tiszavasvári független polgármesterjelöltjét, s mindenkit arra buzdított, hogy október 3-án rá adja le a szavazatát. "A Magyar Honvédség Rozgonyi Attila mellett áll" - tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását