2022. július 4. - Ulrik

Tarlós István és Gerendai Károly mégis jóban van?

Közös Sziget-bejárást tartott Tarlós István és Gerendai Károly az augusztusi Sziget-fesztiváloknak helyet adó Hajógyári-szigeten. A Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje és a program főszervezője a mintegy félórás sétán arról beszélt, hogy infrastruktúrabővítésre lenne szükség a területen.
2010. szeptember 14. kedd 17:05 - HírExtra
Tarlós István közölte, hogy a főváros a jövőben is támogatni fogja a Sziget-rendezvényt, és megkapja azt a támogatást, amit az utolsó egy-két évet leszámítva mindig megkapott.
Gerendai Károly ez utóbbira utalva emlékeztetett: korábban a főváros vezetése felvetette, hogy milliárdos nagyságrendű közterület-foglalási díjat kellene fizetniük.

A rendezvény hasznával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Sziget az ország egyik legnagyobb kulturális és turisztikai eseménye, jelentős adóbevételei vannak belőle a városnak, és még az országimázsra is kihat.

Tarlós István azt hangoztatta: "a Sziget támogatását, a fiatalok szórakozásának lehetőségét biztosítani kell", ezért a fővárosnak anyagilag és erkölcsileg is támogatnia kell a rendezvényt. A politikus a legnagyobb problémák közé a sziget csatornázását és a rossz közlekedési helyzetet sorolta.

Gerendai Károly azt közölte: szívesen költenének saját forrásból a sziget állapotának a javítására és az infrastruktúra bővítésére, csak azt szeretnék, ha "hagynák őket" fesztivált szervezni. Mint mondta, nekik az ehhez szükséges feltételrendszer biztosítására, a versenyképes helyzet megteremtésére lenne szükségük.

Előbbire utalva elmondta, "kidobott pénznek" tartja például, hogy minden nyáron előbb kiépítik, majd a fesztivál után elbontják azt az infrastruktúrát (például az elektromos vezetékeket), amit egyébként akár "állandóra" is kiépíthetnének. Hozzátette: "nonszensz", hogy a főváros egyik legnagyobb összefüggő közparkjában még WC sincs, pedig hétvégenként nagyon sok család jár ide pihenni.

Tarlós István arról is beszélt, hogy a Gerendai Károllyal való állítólagos rossz viszonyuk "a negatív legendák körébe tartozik", több mint három és fél évtizede ismerik egymást. A találkozóval ezért demonstrálni is kívánták, nincs köztük békétlenség, és hogy mind a főváros, mind pedig a fesztivál szervezőinek érdeke az együttműködés.

Tarlós István és Gerendai Károly az augusztusi fesztivál utáni kertészeti helyreállítási munkálatokat tekintette meg együtt a szigeten egy sétán. Gerendai az MTI kérdésére elmondta, a mintegy hathektáros terület rendezéséért nettó 13 millió forintot fizetnek, és a munkálatok várhatóan szeptember végére fejeződnek be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását