2024. június 1. - Tünde

Az MSZP újra előkapta a "nácikártyát"

Tiltakozik az MSZP Gömbös Gyula volt kormányfő "fideszes rehabilitációja" ellen; a szocialisták szerint a szélsőjobboldali ideológia további erősödésének réme fenyeget az országban.
2010. augusztus 29. vasárnap 13:33 - HírExtra
Az MSZP azután juttatta el vasárnap közleményét az MTI-hez, hogy az Oroscafé című honlap pénteken arról írt, visszaállították Gömbös Gyula díszpolgárságát az orosházi fideszes képviselők.

A Békés megyei város polgármestere, Németh Béla (Fidesz-MDF) szombaton azonban pontosította a portálon megjelenteket, szerinte ugyanis nem adták vissza a város díszpolgári címét Gömbös Gyulának, mert azt korábban el sem vették. Németh Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy még 2002-ben az akkor MSZP-s többségű önkormányzat sem vonta vissza a címet, hanem egy minősítéssel élt, amely szerint Gömbös "a díszpolgári cím viselésére méltatlan", s most az újra kiadandó Orosháza díszpolgárai című könyvből ezt a minősítést vonták vissza.

Erre reagálva az MSZP vasárnapi közleményében azt írta, "szánalmas, hogy Orosháza fideszes vezetője szavakon lovagol, de sajnos azon a tényen jottányit sem változtat, hogy rehabilitálta Gömbös Gyulát".

A szocialisták véleménye szerint - utalva Boross Péter volt miniszterelnök minapi nyilatkozatára - ezzel most már nem csak a királyság intézményének, de a szélsőjobboldali ideológia továbberősödésének a réme is fenyeget az országban. (Boross Péter a Heti Válasznak adott interjúban ismét kiállt a Szent Korona alaptörvényben való szerepeltetése mellett, és arra a felvetésre, hogy "most akár államformát is válthatnánk", úgy reagált: "hitem szerint lehetnénk királyság is", eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal.)

Köztudott Gömbös Gyuláról, hogy szimpatizált a német szélsőjobb mozgalmakkal, továbbá Mussolinivel, és létrehozott egy olyan pártot, amely fajvédő nézeteiről volt ismert - olvasható az MSZP kommünikéjében, amelyben hangsúlyozzák: a párt a lehető leghatározottabban tiltakozik Gömbös Gyula "fideszes rehabilitációja ellen, mert a volt miniszterelnök személye nem titkoltan - többek között - a tekintélyuralmi rendszer kiépítésével köthető össze hazánkban".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását