2024. május 7. - Gizella

Átmenetileg tért csak magához a forint

Átmenetinek bizonyult a forint szerda délelőtti pozitív korrekciója, az eurót délben fél egykor 283,53 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtti 281 forintot közelítő jegyzésekkel.
2010. augusztus 25. szerda 13:35 - HírExtra
A forint szerdára virradó erősödését részben az IMF és a magyar kormány részéről a kapcsolatok fenntartására kedd este tett kölcsönös ígéretnek tulajdonítják a piacon, csakúgy, mint a szerda délelőtti negatív korrekciót is, amire a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye után került sor. Az NGM szerint eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az IMF-fel az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése.


A nemzetközi piacokon ugyanakkor eurógyengülés következett be, az euró a kora délelőtt elért 1,27 feletti dollár jegyzésekről 1,2650-re gyengült vissza, amit a zloty és a cseh korona hasonló léptékű gyengüléssel követett.

A dollár jegyzése délben 224,13 forint a délelőtti 222,73 forint után, a svájci frankot 217,73 forinton jegyzik a délelőtti 216,25 forint után, 100 japán jent pedig 265,22 forinton 263,55 forint után.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását