2024. június 1. - Tünde

Pakisztán: négymillió ember lett földönfutó

Több mint négymillió ember vált hajléktalanná a pakisztáni áradások következtében - közölte egy ENSZ-szóvivő csütörtökön. A korábbi becslések kétmillióra tették azok számát, akik fedél nélkül maradtak Pakisztán történetének egyik legsúlyosabb természeti csapása miatt.
2010. augusztus 19. csütörtök 10:35 - HírExtra
"Előzetes becslések szerint több mint négymillió embernek továbbra sincs otthona Szindh és Pandzsáb területén" - mondta Maurizio Giuliano Pakisztán egyik déli és középső tartományára utalva. A szóvivő hozzátette, hogy a kialakult helyzet kezelése kiemelkedő fontosságú a világszervezet számára.

Pakisztán történetének legsúlyosabb áradásai július végén kezdődtek az ország hegyvidéki, északnyugati részéből, s azóta országszerte súlyos károkat okoztak.

A katasztrófa mintegy húszmillió embert sújt, s az árvizek az ország területének egyötödét érintik, mintegy 160 ezer négyzetkilométerre kiterjedően. Az eddigi halálos áldozatok számát körülbelül 1600-ra teszik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását