2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Békés: Fidesz a Fidesz ellen?

Kizárhatják a pártból Izsó Gábort, Békés város fideszes polgármesterét, mert mégis elindul a helyi fideszes jelölttel szemben a városvezetői székért - erről a békési Fidesz elnöksége nyilatkozott.
2010. augusztus 18. szerda 20:36 - HírExtra
Izsó Gábor, aki négy ével ezelőtt a Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör, valamint a Fidesz közös jelöltjeként nyerte el posztját, szerdán elmondta az MTI-nek, hogy függetlenként, de a polgári kör támogatásával mégis elindul a választásokon.

Izsó Gábor az idei választásokon előbb a KDNP és a polgári kör, majd függetlenként, de a KDNP támogatásával kívánt indulni újra, végül azonban visszalépett a jelöltségtől.

Időközben a Fidesz helyi csoportja ugyanis arról döntött, hogy Erdős Norbertet jelöli polgármesternek, aki már a harmadik ciklusban a térség országgyűlési képviselője, és az utóbbi négy évben a város alpolgármestere is volt.

Korábbi visszalépését Izsó Gábor azzal indokolta, hogy a jobboldal egysége megbomlani látszik Békésen a polgármester-jelölés körül kialakult vitában, valamint hogy a város fejlődését kormánypárti vezetés mellett látja biztosítottnak. A helyi polgári kör ezután úgy döntött, hogy Vámos Lászlót indítja polgármesterjelöltként.

A polgármester újabb döntését azzal indokolta az MTI-nek, hogy mindenekelőtt a lakosság részéről jelentkező támogatás miatt változtatta meg véleményét. Mint mondta, úgy látja, hogy Békés választópolgárai azt a fejlesztéspárti, közösségépítő jobboldali politikát kívánják ismét támogatni, amely mentén négy évig vezette a várost. A döntését segítette továbbá, hogy az elmúlt néhány nap alatt csaknem ezer ajánlószelvény gyűlt össze számára.

Hozzátette: mindig is jobboldali gondolkodásúnak tartotta magát, sőt a Fidesz országos politikájával "abszolút" egyetért.

Izsó Gábor szerdai bejelentésével párhuzamosan Vámos László jelezte, hogy visszalép a javára a polgármester-jelöltségtől.

A Fidesz helyi elnökségének az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a párt alapszabályának értelmében Izsó Gábor tagsági jogviszonya kizárási javaslat nélkül automatikusan megszűnik, mert a szövetségen belül, az arra felhatalmazott testülettel történt előzetes egyeztetés és annak hozzájárulása nélkül a szövetség hivatalos jelöltjével szemben jelölteti magát.

Az MTI érdeklődésére Izsó Gábor ezzel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy amikor mégis a jelöltség mellett döntött, számított erre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását