2024. június 1. - Tünde

Moszkva fellélegezhet?

Moszkvát hétfőn reggel újra sűrű füstköd borította be, és a lapok szerint a szokásosnál jóval többször hívják a mentőket, a halálesetek száma pedig eléri az átlagos két és félszeresét, de pánik továbbra sem mutatkozik.
2010. augusztus 9. hétfő 10:58 - HírExtra
A bevásárlóközpontokban a hétvégén a forgalom jóval meghaladta a szokásosat, mert az emberek a klímaberendezés nélküli lakásukból a légkondicionált üzletekbe, üzletközpontokba menekültek. A hétvége újabb jelensége volt, hogy aki tehette, olcsóbb - napi mintegy 20 ezer forintba kerülő - légkondicionált szállodákba költözött. Akadt, aki a munkahelyén töltötte a hétvégét: több nagyvállalat is megnyitotta légkondicionált irodáit munkatársai számára.

A füstköd és szaga az egész városban és körülötte jó 30 kilométeres körzetben érezhető. A levegő szennyezőanyag-tartalma valamicskét csökkent a pénteken és szombaton mért legmagasabb adatokhoz képest. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a tüzek visszaszorulóban vannak, Moszkva körül vasárnap minden eddiginél kevesebb helyen égett az erdő és a tőzeg, további erőket vontak össze a főváros körül, s kilátás van rá, hogy a hét végére eloltják legalább a levegőt leginkább szennyező tőzegtüzeket. A városi szmoghelyzetben azonban javulás a meteorológusok szerint legalább szerdáig nem várható, legkorábban akkor fordul meg a szél az előrejelzések szerint. A hőmérséklet hétfő reggelre 30 fokra csökkent.

Vasárnap egy orvos rémisztő adatokat írt blogjában, hogy ugyanis megtiltották az orvosoknak, hogy "hőguta" vagy "túlhevülés" diagnózist állítsanak fel. Ezt az ügyeletes mentő főorvos nyomban cáfolta, a hétfői lapok azonban megírták: ilyen hivatalos utasítás nincs, és senkit nem fenyegettek elbocsátással, de szóbeli utasítás volt. Orvosok szerint súlyos a helyzet a kórházakban: ahol van klímaberendezés, ott is csak a főnöki emeleten működik, s a műtőkben 30 fok feletti a hőség. Ez megnehezíti a munkát és gyakran vezet gennyes gyulladásokhoz.

A hullaházak szerint mintegy 2-2,5-szeresére nőtt a halálesetek száma az átlaghoz képest, zsúfoltság van, de arról nincs szó, hogy ne férnének el az elhunytak. Hivatalos adatot nem közöltek arról, mennyire emelkedett a halálozási arány a szmog napjai alatt. A moszkvai repülőterek egész hétvégén az időjárás függvényében működtek, s nagyon sok repülőgép nem tudott elindulni és leszállni. Szemtanúk szerint a légikikötőkben még az izlandi vulkánkitöréskor tapasztaltnál is súlyosabb helyzet alakult ki.

A szmog miatt elhalasztották az orosz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának egyelőre két meccsét, az orosz és a bolgár válogatott tervezett barátságos mérkőzését pedig áttették Szentpétervárra. Dmitrij Medvegyev elnök 350 ezer rubelt ajánlott fel a saját vagyonából a katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását