2024. május 12. - Pongrác

Lévai kilépett a Fideszből

Kilépett pártjából Lévai Sándor, Mezőtúr fideszes alpolgármestere, és a Seres Mária nevével fémjelzett Civil Mozgalom színeiben indul a polgármesteri és a képviselői posztért az őszi helyhatósági választáson; a legnagyobb parlamenti párt Herczeg Zsoltot, egy helyi szolgáltató cég vezetőjét nevezte meg polgármesterjelöltként.
2010. augusztus 9. hétfő 17:13 - HírExtra
Lévai Sándor hétfőn az MTI-nek elmondta: mellőzésének oka feltehetően az, hogy több önkormányzati döntésről és beruházás szükségességéről a Fidesz városi elnökségétől eltérő véleménye volt. A politikus - aki 2000-ben lépett be a Fideszbe - hozzátette: szavazáskor mindig a közérdeket igyekezett szem előtt tartani, így lelkiismerete tiszta.

Jelezte: várhatóan a Civil Mozgalom keretében valamennyi mezőtúri választókörzetben tudnak képviselőjelöltet indítani.

Boldog István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, választókerületi elnöke úgy fogalmazott, Lévai Sándor azzal a teljesíthetetlen kéréssel ált elő, ha nem ő lesz a polgármesterjelölt, akkor kilép a pártból. Ilyen "érdekemberekre nincs szükségünk", van olyan emberünk, aki hosszú ideje már párttag, mégsem szab semmilyen ultimátumot.

Az országgyűlési képviselő szerint Lévai Sándor több rossz döntéshez adta nevét, ezek közé sorolható többek között a kórház és az egészségház ügye.

Boldog István közölte: nemcsak vezetői poszton, hanem a képviselők között is változnak majd a Fidesz jelöltjei.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását