2024. április 19. - Emma

Magyar döntősök az Eb-n

Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe kedden a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. A szombathelyi versenyző kissé ráijesztett a magyar csapatra, mivel csak utolsóra, azaz harmadikra biztosította helyét a szerdai fináléban.
2010. július 27. kedd 11:41 - HírExtra
Elsőre szinte telibe találta a 75,50 méteres szintet jelző vonalat, a kijelzőn mégis csak 74,23 méter jelent meg. Másodikra nem sikerült javítania, 71,06-tal folytatta, majd harmadikra túldobta a szintet, s 76,48 méterrel meg is nyerte selejtezőcsoportja küzdelmeit.

"Már az első dobásom is 76 méter feletti lett volna, de technikailag elrontottam a végét - mondta Pars. - A döntőben nem így szeretnék kezdeni, hanem mondjuk a mostani harmadik dobással, s arra rátenni két-három métert. Mindenképpen 79 méter felett akarok dobni, helyezésről most nem szeretnék beszélni." A döntő mezőnye a 11:05 órakor rajtoló - itt szerepel Németh Kristóf - csoport eredményei alapján alakul ki.

Márton Anita is döntős


Márton Anita bejutott a női súlylökés döntőjébe kedden a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. A mezőny második legfiatalabb versenyzője volt az első dobó a selejtezőben, s 17,84 méterrel elsőre a 17,50-es szint fölé lökte a súlygolyót. A 18,20 méteres egyéni csúcsát idén elérő, 21 éves Márton így készülhetett a kedd (ma) este 19:35 órakor kezdődő fináléra.
Forrás: MTI/hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását