2024. június 17. - Laura, Alida

Költözik Tutanhamon harci szekere

A harci szekér, amelyet Tutanhamon használt több mint 3300 évvel ezelőtt, jövő héttől New Yorkban lesz látható.
2010. július 26. hétfő 21:57 - HírExtra
"Ez az első alkalom, hogy a harci szekér elhagyja Egyiptom földjét. Ahogy egyre többet és többet tudunk meg Tutanhamon haláláról, rájöhetünk, hogy ez a harci szekér fontos szerepet játszik abban a kirakós játékban, amelyet évtizedek óta próbálunk megoldani" - hangsúlyozta Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője, aki szerint a harci szekér szerdán indul útnak.
Egyiptom "főrégészének" hétfői nyilatkozata szerint előfordulhat, hogy Tutanhamon erről a harci kocsiról eshetett le egy vadászat alkalmával, s e baleset vezetett végül a fáraó korai, 18-19 éves korában bekövetkezett halálához - olvasható a CNN (http://www.cnn.com) honlapján.

"A New Yorkiak életében egyszeri alkalom, hogy megtekintsék azt a tárgyat, amely ily végzetes szerepet játszott az ifjú uralkodó életében" - emelte ki Záhi Havvász.

A Tutanhamon végső nyughelyét 1922-ben felfedező Howard Carter a harci szekeret a sírkamra előterének délkeleti csücskében találta három másik harci szekérrel egyetemben.

A brit régész könnyű szerkezetűként írta le a harci szekeret, amelynek igencsak elhasználódtak az abroncsai, mintha rendkívül sokat használták volna vadászatkor vagy gyakorlatozásra.
A harci szekérnek még áprilisban meg kellett volna érkeznie a New York-i kiállításra, ám az izlandi vulkánkitörés és hamufelhő miatti légtérzárlat okán útját elhalasztották. Azt nem lehet tudni, hogy miért vett további néhány hónapot igénybe, míg megszervezték a szállítást.
A tárlaton egyébként 130 óegyiptomi műtárgy szerepel, köztük félszáznál is több származik Tutanhamon sírkamrájából. A kiállítási tárgyak között van az a színezett üveg- és féldrágakő-berakásokkal díszített aranydiadém, amely a múmia fején volt Tutanhamon sírjának felfedezésekor.

A tárlat megismerteti a látogatókat azokkal az új adatokkal is, amelyeket az ifjú fáraó életéről és haláláról, valamint felmenőiről nyertek a legutóbbi DNS- és CT-vizsgálatok során, beleértve, hogy az uralkodó súlyos maláriában szenvedett és halála előtt nem sokkal lábtörést szenvedett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását