2024. április 19. - Emma

Zöldül a Hegyalja

Szürkevizes wc-k rendszerbe állításával, valamint a közel 80 ezer, az eddigieknél strapabíróbb és többször felhasználható műanyag pohárral igyekeznek csökkenteni a tiszai környezet terhelését az idei Hegyalja Fesztiválon.
2010. július 8. csütörtök 19:40 - HírExtra
A Tokaj és Rakamaz határában július 14-én kezdődő zenei fesztivál ideje alatt az elhasznált víz mennyiségét úgynevezett szürkevizet használó wc-kkel csökkentik. Az eljárás lényege, hogy a zuhanyzáskor keletkező szennyvizet a rendszer - szűrők segítségével - azonnal megtisztítja, és alkalmassá teszi az illemhelyek öblítésére - olvasható a fesztiválszervezők MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

A tervek szerint a Hegyalján a zuhanyzók feléből gyűjtik majd össze ezzel az eljárással a szennyvizet, hogy szürkevízzé alakítsák és a mosdókban használják; az elhasznált ivóvíz mennyisége körülbelül 15 százalékkal csökkenhet. A környezettudatossághoz a "re- és lepoharak" is hozzájárulnak: előbbiek elmosogathatóak, míg utóbbiak olyan műanyagból készülnek, ami a természetben rövid időn belül lebomlanak. A fesztiválon - igazodva a korábbi évekhez - ismét szelektíven fogják gyűjteni a hulladékot, emellett a természet védelmére a Zöld Sátor felállításával is fel kívánják hívni a fesztiválozók figyelmét a szervezők.

A zenés programsorozatnak otthont adó rakamazi kempingben lényegében már befejeződött a vízszivattyúzás, jelenleg a kaszálógépek dolgoznak a területen - mondta el az MTI-nek Bukovinszky Béla főszervező. Közlése szerint jövő hét szerdáig mindennel elkészülnek, így várhatóan nem lesz akadálya a látogatók fogadásának.

A Hegyalján idén tíz színpadon közel kétszáz fellépő és számos kísérőprogram biztosítja a jó hangulatot. A kikapcsolódni vágyóknak új csónakkikötő, vezetett és kötetlen kenutúrák, valamint strand biztosítja a nyugodt pihenés feltételeit a fesztivál Tisza-parti területén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását